Török Csaba: mintha Ferenc pápa tudatosan támogatta volna az új katolikus egyházfő útját

Az Esztergom-Vári Főszékesegyházi Plébánia plébánosa szerint mintha Ferenc pápa tudatosan támogatta volna a XIV. Leó pápa néven a katolikus egyház élére kerülő amerikai bíboros útját.Török Csaba az M1 aktuális csatornán péntek reggel Robert Francis Prevost életútját felidézve azt mondta: az új pápa egyházi pályafutásának éppen Ferenc pápával kezdődött meg egy új szakasza, amikor a pápa Peruba küldte őt, majd ezután tért vissza Rómába.

A plébános felidézte: a csütörtökön megválasztott új egyházfőt személyes kötelék fűzte Ferenc pápához, akinek halálát követően egyike volt azon bíborosoknak, akik a rózsafüzér-imádságokat vezették.

XIV. Leónak a Szent Péter téren elmondott csütörtöki beszéde Ferenc pápa tevékenységének szerves folytatását ígéri - fogalmazott.

Az azzal kapcsolatos felvetésre, hogyan alakulhat majd az új pápa kommunikációja, Török Csaba úgy vélekedett: óvakodni kell a sztereotípiáktól, de az tény, hogy az amerikaiak általában jól bánnak a médiával, és egy ott szocializálódott főpaptól is ez várható.

A plébános elmondta: XIV. Leó Peruban különösen közel került az emberekhez. Megjegyezte, hogy a média segítségével, az internet térhódításával az egyház és maga a pápa is jóval közelebb került az emberekhez a korábbi évtizedekhez képest; régen nem lehetett ennyire testközelből látni a pápát. Ugyanakkor a fiatalok, de az egyedülálló idősek és más társadalmi csoportok tagjai is azt érzik időnként, hogy távol van tőlük az egyház, ezért rengeteg olyan élethelyzet adódik, ahol a pápának kommunikálnia kell, és a média ennek egyik eszköze lehet - fűzte hozzá. Egyértelműnek nevezte, hogy a pápaság intézménye is formátumot váltott, a pápa "munkaköri leírásához új elvárásokat kapcsoltak".

A következő napok programjával kapcsolatban a plébános elmondta: XIV. Leó vasárnap délben Regina coeli imádságot fog mondani, ekkor találkozik az új pápa ismét a hívekkel, hétfőn pedig sajtófogadásra kerül sor, ahol minden olyan fontos kérdés napirendre kerül, amiről ma még csak találgatni lehet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

http://ujhazak.com