Átvitték Ferenc pápa nyitott koporsóját a Szent Péter-bazilikába

Átvitték Ferenc pápa koporsóját a pápa lakhelyéül szolgáló Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják le kegyeletüket ravatalánál.A harangzúgás közepette lezajlott ceremóniát a camerlengo (vagyis kamarás) tisztét betöltő Kevin Farrell bíboros vezette. A menetet a bazilikába gyertyákat tartó papok vezették be, a koporsót bíborosok és a Svájci Gárda tagjai kísérték, a templom előtti Szent Péter tér pedig megtelt hívőkkel. A néhai pápa koporsóját a templom központi oltára előtt helyezték el, és majd szintén nyitott koporsóban ravatalozzák fel.

Ferenc pápa koporsója áthelyezésének liturgikus szertartásán Erdő Péter bíboros és Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora is részt vett.
A bazilikába tartó menetről készült képeken az elhunyt Ferenc pápa fején fehér püspöki süveg látható.

Az elhunyt egyházfőt vörös miseruhába öltöztették, vállára palliumot, fehér gyapjúszalagot, kezébe pedig fekete színű rózsafüzért helyeztek. Kezén ezüstgyűrű, amelyet már argentin bíborosként is viselt.

A Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa halotti ruházata nem az alkalomra készült – akarata szerint –, korábban használt darabokkal temetik el. Koporsója is díszítés nélküli, egyszerű fakoporsó. A hívek szerdán délelőtt 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, pénteken reggel 7 órától este 7 óráig járulhatnak a bazilikában felravatalozott koporsóhoz.

A rendőrség erre a három napra, illetve a szombati temetés idejére megszigorította a biztonsági intézkedéseket, a többi között lovas és gyalogos járőrözést tartanak a Vatikán körül, ahová továbbra is érkeznek a zarándokok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com