A szerb rendőrség leszámolt a csütörtöki rendőrgyilkosság elkövetőjével

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A rendőrség leszámolt pénteken azzal a férfival, aki egy nappal korábban egy rendőrt megölt, egyet pedig megsebesített a szerb-boszniai határ mellett - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter pénteken.A közlemény szerint a tárcavezető a kelet-szerbiai Loznicára utazik, ahol az elkövetőt a rendőrség lelőtte. Csütörtökön egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél tört ki.


A rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd elmenekült. A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sebesüléseibe. Kollégájának állapota stabil.
    

A helyszínelés során egy Artan Hajrizi névre Koszovóban kiállított útlevelet, valamint egy ugyanerre a névre Németországban kiállított személyi igazolványt találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresték. Ivica Dacic csütörtökön azt mondta, a jelek kétség kívül arra utalnak, hogy terrortámadás történt, szervezett akcióról volt szó, amely Koszovóból indult. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint viszont az ügyet nem szabad átpolitizálni, hanem biztonsági, jogi és szakmai szemmel kell megvizsgálni.
    

A Kosovo Online című hírportál arról számolt be, hogy a Németországban élő Artan Hajrizi a hatóságokkal és a koszovói sajtóval is felvette a kapcsolatot, és közölte, nem ő volt az elkövető, dokumentumait korábban ellopták, amit jelentett is a német rendőrségen. Elmondása szerint az elkövető a testvére, Faton Hajrizi lehetett, aki néhány napja szökött meg a börtönből. A szerb belügyminisztérium péntek reggel már azt közölte, Faton Hajrizi után folyik a hajtóvadászat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com