Ismeretlen ismerős

Ismeretlen ismerős

A miskolci rendőrök egy újabb fajta Mátrix-csalás miatt indítottak nyomozást.

Huszonöt éve történt kecskeméti gyilkosság elkövetőit ítélték el jogerősen

Jogerősen tizenhárom és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a két vádlottat, akik 2000-ben egy kecskeméti diszkó kidobójaként meggyilkoltak egy férfit.
Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

KR NNI: elfogták az úgynevezett Motherless-ügy elkövetőjét

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói német kollégáikkal közösen Berlinben fogták el az úgynevezett Motherless-ügy elkövetőjét, azt a férfit, aki egy weboldalon olyan képeket osztott meg, amelyeken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni.

Jogerősen életfogytiglanra ítélték egy 2015-ös jánoshalmi gyilkosság elkövetőjét

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a bajai férfit, aki 2015-ben gyilkolta meg egy jánoshalmi ismerősét – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

Mi Hazánk: soha ne szabadulhasson a hétvégi miskolci gyilkosság elkövetője!

A Mi Hazánk azt követeli, hogy soha ne szabadulhasson a börtönből a hétvégi miskolci gyilkosság elkövetője.

A Hamász és az Iszlám Dzsihád jelentkezett egy tel-avivi öngyilkos terrortámadás elkövetőjeként

A Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista terrorszervezetek jelentkeztek hétfőn egy előző napi tel-avivi öngyilkos terrortámadás elkövetőjeként, amelynek a merénylőn kívül más halálos áldozata nem volt, egy arra járó motoros megsebesült.

Kiraboltak egy benzinkutat Szegeden

Kiraboltak egy benzinkutat Szegeden, az elkövetőt a soproni rendőrök fogták el - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

A szerb rendőrség leszámolt a csütörtöki rendőrgyilkosság elkövetőjével

A rendőrség leszámolt pénteken azzal a férfival, aki egy nappal korábban egy rendőrt megölt, egyet pedig megsebesített a szerb-boszniai határ mellett - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter pénteken.

Jogerősen nyolc év börtönbüntetést kapott a hét évvel ezelőtti bostai emberölés elkövetője

Emberölés miatt jogerősen nyolc év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla arra a férfira, akit egy 2017-ben elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaként öt évvel később fogott el a rendőrség a baranyai Bostán.

Ismét válságos állapotban az elkövető

Ismét válságosra fordult az állapota a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjének - jelezték szerdán rendőrségi források, amelyek megerősítették, hogy továbbra is öten vannak őrizetben az üggygel kapcsolatban.

Saját fegyverét fogták rá egy férfire, de a puska nem sült el

Saját fegyverét fogták rá egy tolvajokat tetten érő férfire Kistarcsán, de az elkövető nem tudta elsütni a fegyvert - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn, miután őrizetbe vették a gyanúsítottakat.