A vendégek szerint szellem kísért a Vagabond fogadó 106-os szobájában

Motelekkel kapcsolatos hajmeresztő kísértethistóriák.A szállodák, motelek, fogadók is azon épületek közé tartoznak, amelyek között szép számmal akad olyan, amelyről az a hír járja, hogy szellemekkel találkozhatnak benne a vendégek. Azt, hogy ebből mennyi igaz, senki sem tudja, de az biztos, hogy az alábbi motelekhez kapcsolódó szellemtörténetek igazán félelmetesek.

Maradj távol a 106-os szobától: A kaliforniai Bakersfieldben található a Vagabond fogadó, aminek 106-os szobája több negatív értékelést kapott, mint pozitívat, ezért a motel eltávolította a rossz véleményeket a Yelp oldaláról.

Az egyik értékelés így szól:

A 106-os szoba baromira szellemjárta! Egy rossz, gonosz kísértet van benne, ami konkrétan fojtogatta a barátomat. A fények villództak, a tévé magától működött, de amikor megérkeztünk, akkor az ablak volt a legkülönösebb, mert tágra nyílt a rolóval együtt.

A jelenségek az érkezünk után egy órával kezdődtek. Nagyjából két órát lehettünk ott, aztán eljöttünk, mert nem akartam tovább ott maradni, ugyanis a helyzet egyre rosszabbá vált. Szerintem, ha maradunk, akkor annak megszállás, vagy valami még rosszabb lett volna a vége. A szellem utálta a barátomat. Azt tanácsolom, hogy mindenki tartsa távol magát a moteltől. Isten áldja azokat, akik ott tartózkodnak!

A Zöld Ember A Travelodge-ban: Már maga Abilene is eléggé szellemjárta város, de állítólag kísértetek tanyáznak az ott található Travelodge motelban.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A vendégek arról számoltak be, hogy a lámpák „éjjel villódzanak és kialszanak”, a tárgyak maguktól mozognak, a levegőben pedig furcsa szagokat érezni. Néhányan konkrét jelenést is láttak. Egyes történetek szerint egy rejtélyes, zöld színű, baseball sapkát viselő, vörös szakállas ember jelent meg a motelban.

Mozgó bútorok Tombstone motelben: Az Arizonában található Tombstone-nak (Sírkő) már maga a neve hátborzongató, így nem csoda, hogy állítólag szellemek tanyáznak a motelban, ami leginkább a benne tapasztalt paranormális jelenségekről híresült el. A történetek leginkább a 119-es szobáról szólnak, amiben valaki felakasztotta magát. A vendégek közül többen arról beszéltek, hogy jelenéseknek voltak szemtanúi, hangokat hallottak és egy láthatatlan erő mozgatta a bútorokat.

Szellemek a Motel 6-ban: Vancouverben található a Motel 6, amely esetében egy családnak volt része paranormális élményben. A beszámoló szerzője arról írt, hogy egy éjszaka azt vették észre, hogy a sötét sarokban, ahol a kabátok lógtak, egy szellem áll és bámulja az alvókat.

Volt egy másik szellem is, egy Anna nevű nő, aki koszosan, hajában gallyakkal bolyongott a szobában. Bár a kinézete szokatlan volt, mégsem tűnt különösebben fenyegetőnek, ugyanis a beszámoló írója úgy érezte, hogy Anna kedveli őt, és időnként szinte anyai érzést váltott ki, ám előfordult, hogy úgy tűnt, a szellem nem örül, hogy látja.Valaki sétál a mennyezeten a 203. szobában: 2013 júliusában történt, hogy egy 44 éves férfi üzleti úton vett részt az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó Bangorba, ahol a Ramada 103-as szobájában szállt meg. A férfi úgy érezte, hogy figyelik, majd felrobbant a vécé, ezért a karbantartás miatt a 203-as szobába, közvetlenül az előző szoba fölé, költöztették a vendéget, aki még mindig úgy érezte, hogy figyelik.

Amikor tévénézés közben elaludt, akkor arra riadt fel, hogy a készülék hangosabban szól, úgyhogy a férfi kikapcsolta azt. Ezután azt hallotta, hogy valaki a mennyezeten sétál, majd megáll az ágy lábánál. Mivel a férfi még mindig úgy érezte, mintha figyelnék, fent maradt és egy székben ülve várta meg a reggelt.

A szellemek a Tokió Fuurin Motelben: A helyiek szerint a tokiói Fuurin motel nemcsak a szerelmesek közkedvelt találkahelye, hanem szellemek egyik tanyája is. Bob Thissen fotós szerint azért vonzza az embereket a lerobbant motel, mert egy mítosz szerint a japán szellemek elhagyott épületekben kísértenek. Thissen azt gyanítja, hogy a mítosz lényege az, hogy távol tartsa az embereket az elhagyott épületektől, illetve az, hogy senki se rongálja azokat, valamint úgy tudja, hogy a japának nagy része kerüli az elhagyott épületeket.

A rosszindulatú erő a 127. szobában: Az Oregon állambeli Lincoln City-ben található a Motel 6, amelynek a 127-es szobájáról a következőt írta a TripAdvisor egyik véleményezője, aki hajnali 3 óra környékén valami hatalmas és rosszindulatút érzett:

Rengeteg erőfeszítésre és imára volt szükség ahhoz, hogy az a láthatatlan erő elengedjen. Imádkoztam, aztán újra elaludtam, de a jelenség még kétszer megismétlődött, aztán reggelre eltűnt. Elolvastam a 24. és a 25. zsoltárt. Később elmeséltem, hogy mi történt velem egy ott dolgozó fiatalnak, aki nem lepődött meg, ugyanis elmondta, hogy a személyzet folyton furcsa hangokat és lépéseket hall, amikor senki sincs a szobában.”

A Vörös Tető fogadó szelleme: Amikor egy pár New Yorkból Virginia felé utazott, akkor megálltak a Vörös Tető fogadónál. A nő később arról számolt be, hogy arra a különös érzésre ébredt, hogy valami megragadta a lábát és lerántotta a földre. Azt hitte, hogy csak a férje szórakozik, csakhogy a férfi végig mellette aludt.

A szellemek Las Vegasban: A Paranormalistics blog egyik névtelen hozzászólója mesélte el, hogy milyen kísérteties élményben volt része Las Vegasban. A Motel 6-ban szállt meg Tropicanán, ahol három különböző szellemet látott az éjszaka.

Az első ébredésekor két fiatal férfit látott, ahogy a tévé melletti íróasztalnál ülnek. A szellemek piros betűs kabátot viseltek. Amikor másodjára ébredt fel, akkor egy vékonynak tűnő hálóinget viselő idős nő ült az ágy tövében. Mosolygott és kinyújtott kézzel köszönt a vendégnek, aki abban már nem biztos, hogy a szellem hozzá nyúlt, vagy csupán integetett. A vendég nagyon megijedt, bár az idős nő ugyanolyan barátságosnak tűnt, mint az előző két szellem.

Gram Parsons kísért a Joshua Tree fogadóban: A kaliforniai Mojave-sivatagban található a Joshua Tree fogadó, aminek 8-as szobájában állítólag Gram Parsons, minden idők egyik leghíresebb countryénekes-dalszerzőjének szellemével találkozhatnak a vendégek.

Azért pont ott, mert Parsons a motelban halt meg túladagolásban 1973-ban. A szellem jelenlétére állítólag furcsa árnyékok és maguktól mozgó tárgyak utalnak.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com