Afrika rejtélyes állatai
A fekete kontinensen összefuthatunk misztikus oroszlánokkal, medvékkel, de hiénákkal is.
A bolygónk rengeteg titokzatos, eddig feltáratlan területet tartogat még az emberiség számára, ám ezek közül az egyik legrejtélyesebb Afrika, ami közkedvelt célállomás a felfedezők, expedíciók számára.
A tudósokat és kutatókat azonban nemcsak az érdekli, hogy milyen természeti kincseket, emlékeket, kultúrákat találnak a fekete kontinensen, hanem azokra a misztikus lényekre is kíváncsiak, amelyekről a bennszülöttek mesélnek.
Az őslakosok, főleg az idősebb korosztály, állítja, hogy találkoztak a következő állatokkal. A történeteket elmesélik a fiatalabbaknak, akikben ez rettegést kelt, és létezőnek fogadják el a rejtélyes lényeket.
Óriáshiéna, leopárdhiéna vagy foltos oroszlán: Rhodesia északi részén beszéltek a bennszülöttek az általuk nsuifisi-nek (leopárdhiénának) nevezett, ravasz és vérszomjas állatról, ami a tetőkön keresztül képes bejutni a háziállatokhoz, akiket lemészárol.
A leopárdhiéna valószínűleg ugyanaz a lény, amelyről Hans Schomburgk számolt be. Az afrikai kutató és vadász elmondásából tudjuk, hogy néhány évtizeddel ezelőtt óriáshiénák maradványait fedezték fel a világ több táján, például Spanyolország vidékén.
A kutatók szerint az óriáshiénák léteznek, és Kenyában őshonosak. Ezt bizonyítja az két foltokkal borított irha, amely az Angol Természettudományi Múzeum birtokába került a korábbi években.
Kongomato: A kitus wakambák legendákból származik az a hatalmas szárnyas teremtmény, amely Ukamba környékén él, és éjszakánként indul útnak a Kenya-hegyről. Ez a misztikus állat nem hasonlít egy ismert mai lényre sem.
A leírások szerint a vörösesbarna Kongomato olyan hártyás szárnyakkal rendelkezik, mint a denevér, a csőrében fogak találhatók, a hosszú farkát pedig a földön húzza, amivel nyomot hagy. Az őslakosok állítólag megmutatták ezeket a nyomokat az európaiknak.
A szárnyas lényről F. H. Melland írt a legkorábban, 1923-ban az In Witchbound Afrika című művében. Az író megmutatott egy paleontológiai szakkönyvet a helyi Kaonde törzsnek, melynek tagjai egyértelműen rámutattak a pteoszauruszra, hogy az hasonlít a legjobban az általuk leírt teremtményre.
1925-ben Ward Price írt beszámolót az angol trónörökös, Edward herceg útjáról. Price ebben azt feltételezte, hogy a Rhodesia és Kongó határán található mocsaras területen még élhet egy-két példány a kihaltnak vélt repülő sárkánygyíkok (pteoszaurusz) közül.
Az elmúlt évtizedekben több olyan beszámoló is napvilágra került a hétköznapi emberektől, expedíciók vezetőitől, ám egyik sem bizonyította be, hogy a Kongomato valóban létezik.
Nandi medve vagy Kerit: Az afrikai őslakosok igazán vérszomjas teremtményként írják le a Kerit, aminek létezését részben elismeri a zoológiai szakirodalom. A kenyai és ugandai bennszülöttek több meséjében, harci énekében szerepel a fekete, vöröses, vagy szürke színű lény, amit leginkább egy medvéhez lehetne hasonlítani. Emellett hosszú farka, és különleges lábnyomai vannak, ami arra utal, hogy a hat-hat pataszerű karmai lehetnek.
A beszámolók szerint a Kerit hangja is velőtrázó. Az emberek azonban nemcsak ezért félnek tőle, hanem azért is, mert se kerítés, se épület nem állítja meg az állatot, ha az éjszaka lecsap. Ha a Kerit betör egy házba, akkor nem válogat, hanem embert és állatot egyaránt lemészárol.
A nandi törzs elmondása alapján a félelmetes teremtmény az Elgon-hegy és az afrikai Nagy Szakadék nyugat oldalán lévő Mau lejtő között található őserdőben él. A Kerit hírre akkor terjedt el Európában, amikor 1905-ben egy angol expedíció összetalálkozott a lénnyel, miközben átvágtak a Kazingishu-fennsík dzsungelein. Az angol szemtanúk arról beszéltek, hogy a Kerit feje hosszú, a fülei kicsik, a végtagjait és a törzse mellső részét fekete szőr borítja.
A beszámoló után, az 1920-as években két másik európai pillantotta meg az állatot a korábban megjelölt területen. Ők arról meséltek, hogy a Kerit két lábon állva másfél méter magas lehetett, és leginkább egy medvére hasonlított a hegyes pofájával, rövid füleivel, kurta farkával és sötétbarna szőrzetével.
A századbeli sajtó felkapta a témát, amivel a zoológusok is foglalkoztak. A szakemberek szerint a nandi medve azonos lehet a Kerittel. A teremtményről begyűjtött adatokat később összevetették egy Chalicotherium (patás állat, melynek patái erős karmokká módosultak) megkövesedett maradványaival, amelyet az Albert-tó keleti partjainál fedeztek fel. Ebből kiderült, hogy a Kerit és a Chalicotherium nagyon hasonlít egymásra.
1923 októberében C. W. Andrews elmondta az Angol Állattani Társulat havi ülésén, hogy az Albert-tótól keletre, Bunyoróban megtalálták egy Chalicotherium patáját, ám a tudósok kételkedtek a bizonyíték hitelességében, amit eredetileg a nandi törzs fedezett fel, de ők átadták az ugandai angol Földtani Intézet igazgatójának, hogy igazolja az állat létezését.
Habár európai szemmel hihetetlen hangozhat, mégis az afrikai őslakosok teljes mértékben hisznek a Kerit létezésében, ami szerintük a legyilkolt állatok és emberek agyvelejével táplálkozik. A felfedezők még egy állatot sem tudtak elkapni, de azt ők is alátámasztották, hogy előfordult olyan eset, amikor valami betört a bennszülöttek kunyhójába, ahol betörte az emberek, állatok koponyáját.
Az elmúlt években voltak olyan bátor kalandorok, akik megpróbálták felkutatni a lényt, de nem jártak sikerrel, mert maximum egy-két bőr, állati maradványt találtak. Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy a kormányhivatalnokok és helyi missziósok azt feltételezzék, hogy a teremtmény egy nagy hiéna, vagy leopárd lehet, ami különleges körülmények miatt vált emberevő fenevaddá.
Oroszlántigris vagy nunda: Az afrikai őslakosok legendái között szerepel egy vérengző, csíkos macskaféle, ami nem kizárt, hogy ugyanaz az oroszlántigris, amiről Hans Schomburgk is beszámolt. Az oroszlántigris létezéséről keringő hírek 1920-ban vették kezdetüket, amikor Közép-Afrika keleti partján, egy halászfaluban rábukkantak egy rendőr szörnyen megcsonkított holttestére.
Az áldozat egy marék szőrt szorított az egyik kezében. A vizsgálatokból kiderült, hogy a szőr nem oroszláné, de nem is leopárdé. Később arról beszélt két szemtanú, hogy látták, amikor egy szamár nagyságú, szürke csíkos macska rátámadt a rendőrre.
A következő hónapokban megszaporodtak a környező falvakból érkező bejelentések, amelyek hasonló támadásokról szóltak. A katonaság csapdákat állított, és átkutatták a térséget, de nem találták meg az állat nyomait. Ennek ellenére egy angol orvos, aki több olyan embert ellátott, akit megtámadott a lény, elmondta, hogy szerinte létezhet az oroszlántigris. Ezt követően csak az 1950-es években reppent fel a hír, hogy elfogták az állatot, ám azóta semmi információ a teremtményről.
Vízileopárd, vízioroszlán: Az afrikai legendák szerint a folyókban tengeti az életét egy rejtélyes lény, ami vízilovakkal táplálkozik. A bennszülöttek elmondása szerint az állat leginkább egy kardfogú tigrisre hasonlít. A teremtmény esetleges létezését az Angolából és Zairéből hazatérő utazók is megemlítették.
A tudósok közül néhányan nem zárják ki annak a valószínűségét, hogy a kétéltű vízileopárd, vagy vízioroszlán egy olyan faj utolsó példányai lehettek, amelyeket más ragadozók kiszorítottak az élőhelyükről, emiatt kénytelenek voltak alkalmazkodni a vízi életmódhoz.
(Forrás: noiportal.hu)
A bolygónk rengeteg titokzatos, eddig feltáratlan területet tartogat még az emberiség számára, ám ezek közül az egyik legrejtélyesebb Afrika, ami közkedvelt célállomás a felfedezők, expedíciók számára.A tudósokat és kutatókat azonban nemcsak az érdekli, hogy milyen természeti kincseket, emlékeket, kultúrákat találnak a fekete kontinensen, hanem azokra a misztikus lényekre is kíváncsiak, amelyekről a bennszülöttek mesélnek.
Az őslakosok, főleg az idősebb korosztály, állítja, hogy találkoztak a következő állatokkal. A történeteket elmesélik a fiatalabbaknak, akikben ez rettegést kelt, és létezőnek fogadják el a rejtélyes lényeket.
Óriáshiéna, leopárdhiéna vagy foltos oroszlán: Rhodesia északi részén beszéltek a bennszülöttek az általuk nsuifisi-nek (leopárdhiénának) nevezett, ravasz és vérszomjas állatról, ami a tetőkön keresztül képes bejutni a háziállatokhoz, akiket lemészárol.
A leopárdhiéna valószínűleg ugyanaz a lény, amelyről Hans Schomburgk számolt be. Az afrikai kutató és vadász elmondásából tudjuk, hogy néhány évtizeddel ezelőtt óriáshiénák maradványait fedezték fel a világ több táján, például Spanyolország vidékén.
A kutatók szerint az óriáshiénák léteznek, és Kenyában őshonosak. Ezt bizonyítja az két foltokkal borított irha, amely az Angol Természettudományi Múzeum birtokába került a korábbi években.
Kongomato: A kitus wakambák legendákból származik az a hatalmas szárnyas teremtmény, amely Ukamba környékén él, és éjszakánként indul útnak a Kenya-hegyről. Ez a misztikus állat nem hasonlít egy ismert mai lényre sem.A leírások szerint a vörösesbarna Kongomato olyan hártyás szárnyakkal rendelkezik, mint a denevér, a csőrében fogak találhatók, a hosszú farkát pedig a földön húzza, amivel nyomot hagy. Az őslakosok állítólag megmutatták ezeket a nyomokat az európaiknak.
A szárnyas lényről F. H. Melland írt a legkorábban, 1923-ban az In Witchbound Afrika című művében. Az író megmutatott egy paleontológiai szakkönyvet a helyi Kaonde törzsnek, melynek tagjai egyértelműen rámutattak a pteoszauruszra, hogy az hasonlít a legjobban az általuk leírt teremtményre.
1925-ben Ward Price írt beszámolót az angol trónörökös, Edward herceg útjáról. Price ebben azt feltételezte, hogy a Rhodesia és Kongó határán található mocsaras területen még élhet egy-két példány a kihaltnak vélt repülő sárkánygyíkok (pteoszaurusz) közül.
Az elmúlt évtizedekben több olyan beszámoló is napvilágra került a hétköznapi emberektől, expedíciók vezetőitől, ám egyik sem bizonyította be, hogy a Kongomato valóban létezik.
Nandi medve vagy Kerit: Az afrikai őslakosok igazán vérszomjas teremtményként írják le a Kerit, aminek létezését részben elismeri a zoológiai szakirodalom. A kenyai és ugandai bennszülöttek több meséjében, harci énekében szerepel a fekete, vöröses, vagy szürke színű lény, amit leginkább egy medvéhez lehetne hasonlítani. Emellett hosszú farka, és különleges lábnyomai vannak, ami arra utal, hogy a hat-hat pataszerű karmai lehetnek.
A beszámolók szerint a Kerit hangja is velőtrázó. Az emberek azonban nemcsak ezért félnek tőle, hanem azért is, mert se kerítés, se épület nem állítja meg az állatot, ha az éjszaka lecsap. Ha a Kerit betör egy házba, akkor nem válogat, hanem embert és állatot egyaránt lemészárol.
A nandi törzs elmondása alapján a félelmetes teremtmény az Elgon-hegy és az afrikai Nagy Szakadék nyugat oldalán lévő Mau lejtő között található őserdőben él. A Kerit hírre akkor terjedt el Európában, amikor 1905-ben egy angol expedíció összetalálkozott a lénnyel, miközben átvágtak a Kazingishu-fennsík dzsungelein. Az angol szemtanúk arról beszéltek, hogy a Kerit feje hosszú, a fülei kicsik, a végtagjait és a törzse mellső részét fekete szőr borítja.A beszámoló után, az 1920-as években két másik európai pillantotta meg az állatot a korábban megjelölt területen. Ők arról meséltek, hogy a Kerit két lábon állva másfél méter magas lehetett, és leginkább egy medvére hasonlított a hegyes pofájával, rövid füleivel, kurta farkával és sötétbarna szőrzetével.
A századbeli sajtó felkapta a témát, amivel a zoológusok is foglalkoztak. A szakemberek szerint a nandi medve azonos lehet a Kerittel. A teremtményről begyűjtött adatokat később összevetették egy Chalicotherium (patás állat, melynek patái erős karmokká módosultak) megkövesedett maradványaival, amelyet az Albert-tó keleti partjainál fedeztek fel. Ebből kiderült, hogy a Kerit és a Chalicotherium nagyon hasonlít egymásra.
1923 októberében C. W. Andrews elmondta az Angol Állattani Társulat havi ülésén, hogy az Albert-tótól keletre, Bunyoróban megtalálták egy Chalicotherium patáját, ám a tudósok kételkedtek a bizonyíték hitelességében, amit eredetileg a nandi törzs fedezett fel, de ők átadták az ugandai angol Földtani Intézet igazgatójának, hogy igazolja az állat létezését.
Habár európai szemmel hihetetlen hangozhat, mégis az afrikai őslakosok teljes mértékben hisznek a Kerit létezésében, ami szerintük a legyilkolt állatok és emberek agyvelejével táplálkozik. A felfedezők még egy állatot sem tudtak elkapni, de azt ők is alátámasztották, hogy előfordult olyan eset, amikor valami betört a bennszülöttek kunyhójába, ahol betörte az emberek, állatok koponyáját.
Az elmúlt években voltak olyan bátor kalandorok, akik megpróbálták felkutatni a lényt, de nem jártak sikerrel, mert maximum egy-két bőr, állati maradványt találtak. Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy a kormányhivatalnokok és helyi missziósok azt feltételezzék, hogy a teremtmény egy nagy hiéna, vagy leopárd lehet, ami különleges körülmények miatt vált emberevő fenevaddá.
Oroszlántigris vagy nunda: Az afrikai őslakosok legendái között szerepel egy vérengző, csíkos macskaféle, ami nem kizárt, hogy ugyanaz az oroszlántigris, amiről Hans Schomburgk is beszámolt. Az oroszlántigris létezéséről keringő hírek 1920-ban vették kezdetüket, amikor Közép-Afrika keleti partján, egy halászfaluban rábukkantak egy rendőr szörnyen megcsonkított holttestére.Az áldozat egy marék szőrt szorított az egyik kezében. A vizsgálatokból kiderült, hogy a szőr nem oroszláné, de nem is leopárdé. Később arról beszélt két szemtanú, hogy látták, amikor egy szamár nagyságú, szürke csíkos macska rátámadt a rendőrre.
A következő hónapokban megszaporodtak a környező falvakból érkező bejelentések, amelyek hasonló támadásokról szóltak. A katonaság csapdákat állított, és átkutatták a térséget, de nem találták meg az állat nyomait. Ennek ellenére egy angol orvos, aki több olyan embert ellátott, akit megtámadott a lény, elmondta, hogy szerinte létezhet az oroszlántigris. Ezt követően csak az 1950-es években reppent fel a hír, hogy elfogták az állatot, ám azóta semmi információ a teremtményről.
Vízileopárd, vízioroszlán: Az afrikai legendák szerint a folyókban tengeti az életét egy rejtélyes lény, ami vízilovakkal táplálkozik. A bennszülöttek elmondása szerint az állat leginkább egy kardfogú tigrisre hasonlít. A teremtmény esetleges létezését az Angolából és Zairéből hazatérő utazók is megemlítették.
A tudósok közül néhányan nem zárják ki annak a valószínűségét, hogy a kétéltű vízileopárd, vagy vízioroszlán egy olyan faj utolsó példányai lehettek, amelyeket más ragadozók kiszorítottak az élőhelyükről, emiatt kénytelenek voltak alkalmazkodni a vízi életmódhoz.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások