Aleppóban ki kit ment, vagy bombáz? – avagy a média hazugságai

Kérdéses, hogy valósak-e azok a hírek, amelyeket képeken mutogatnak az embereknek a médián keresztül.

Minden bizonnyal igazak, azonban, ami mögötte van vajon megfelel a valóságnak? Mielőtt valaki arra gondol, hogy tagadásról írunk, felejtse el. Inkább arról szeretnénk néhány információt közölni, hogy a képeken látható szörnyűségekből a fővonalas média megpróbál a nyugati hatalmak számára politikai erőt kovácsolni más ártatlan emberek szenvedéséből.



Eva Bartlett oknyomozó újságíró, aki nem az első alkalommal járt már a háborús övezetben.

Az újságírónő mindig Aleppóra helyezi a hangsúlyt, noha több hónapos ott tartózkodása idején bejárta egész Szíriát.

Eva Bartlett már nem első alkalommal érkezik vissza Szíriából és számol be az országban történtekről, ami szöges ellentétben van azokkal a hírportékákkal, amelyet a fősodratú média próbál elhinteni NATO tagországokban élő emberek tudatában. Eva rendszeresen tesz közzé információkat és videókat az In Gaza című önálló weboldalán a szíriai helyzetekről, továbbá több csatornának is rendszeresen ad interjúkat általában a közel-keleti állapotokról. Legutóbbi útja után az ENSZ Szíriai Missziója által szervezett sajtótájékoztatón is részt vett.

Összefoglalót mondott a Szíriában látottakról és kifejtette, hogy mennyire megtéveszti az embereket a nyugati média az ottani válsággal kapcsolatban. A sajtótájékoztatón egy norvég újságíró fiatalember Christopher Rothenberg megkérdőjelezte Eva Bartlett állításait.

„Ön sokat beszél a kereskedelmi médiaszervezetekről, a nyugati médiáról, a hazugságokról és hasonlókról. Elmagyarázná, hogy Ön szerint mi célból hazudnánk mi, vagyis a nyugati média és miért hazudnának a helyszínen tartózkodó nemzetközi szervezetek? Miért nem kellene hinnünk ezeknek az abszolút dokumentálható tényeknek, amiket a helyszínről kapunk? Például, hogy kórházakat bombáznak, vagy hogy a civilek elmondják, milyen szörnyűségeket tapasztalnak? Mivel tudja indokolni, hogy mindannyiunkat hazugnak nevez?” – kérdezte Rothenberg az újságírónőt, aki élete kockáztatásával adja át az emberek számára a valóságos híreket.

Az alábbi kontextusból kiemelt rövid magyar feliratos beszélgetést látjuk a két újságíró között.



A másik videón megnézhetjük az angol nyelvű teljes sajtótájékoztatót.



Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com