Az ukrán főügyész szerint Irán nem eléggé együttműködő a vizsgálatban

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Elégedetlenségének adott hangot Irán együttműködési készsége iránt a Teheránnál lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájának kivizsgálásában Ruszlan Rjabosapka ukrán főügyész csütörtökön.A főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy az ukrán fél több ízben fordult megkereséssel az iráni kormányhoz és a főügyészhez a vizsgálathoz szükséges információkért, úgymint bizonyos tanúk vallomásáért, egyes tárgyi bizonyítékokért, azaz a gép maradványainak meghatározott darabjaiért, de választ eddig még egyetlen kérdésben sem kaptak.

    
Rjabosapka szavai szerint az ukrán fél kapcsolatban van a katasztrófában érintett többi ország képviselőivel is, és szóba került egy nemzetközi nyomozócsoport megalakítása, de egyelőre még nem jutottak végleges eredményre. A főügyész ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi nyomozócsoportot nagyjából két héten belül mégis létrehozhatják. Megjegyezte, hogy ha ez mégsem jön létre, Ukrajna továbbra is nemzetközi jogi úton, megkeresések formájában próbálja elérni a célját, de - mint rámutatott - ez késlelteti a vizsgálatot.
   

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata január 8-án zuhant le, nem sokkal felszállás után. A tragédiában 176-an vesztették életüket, köztük a gép 9 fős ukrán személyzete. Két utas volt még ukrán állampolgárságú, a többiek hat ország állampolgárai: irániak, kanadaiak, svédek, afgánok, németek és britek.
   

Irán többnapi tagadás után január 11-én végül beismerte, hogy légvédelme lőtte le tévedésből rakétákkal a Boeing 737-es típusú utasszállító gépet. Január 19-én Haszan Rezaifár, az iráni polgári repülési szervezet balesetek kivizsgálásáért felelős igazgatója kijelentette, hogy - a korábbi hírekkel ellentétben - Irán egyelőre nem adja át sem Ukrajnának, sem Franciaországnak a katasztrófában megsérült feketedobozokat, amelyek a gép repülési adatait, illetve a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket hivatottak rögzíteni, hanem megpróbálja előbb saját maga megnyitni és leolvasni az adatokat róluk.
    

Kijev ezt megelőzően több ízben kérte Irántól, hogy adja át neki a feketedobozokat, jelezve, hogy Kijevben is van olyan speciális laboratórium, mint Franciaországban, amely képes megnyitni a súlyosan megrongálódott adatrögzítőket. Az iráni bejelentés után Kijev ismét közölte, hogy tovább konzultál Teheránnal a feketedobozok ukrán szakértőknek való átadásáról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com