Balatoni legendák
A leghíresebb misztikus történetek, amelyek a „magyar tengerhez” kapcsolódnak.
A forró nyári hétvégéket sokan a Balaton partján töltjük, ám érdemes egy kicsit körbejárni a területet, mert olyan érdekes helyeket fedezhetünk fel, amelyekhez egy-egy misztikus legenda fűződik.
Sió, az átoksújtotta tavi tündér: Nemcsak az íreknek, hanem a magyaroknak is vannak tündéreik. A gyönyörű, aranyhajú Sió, a Balaton tündére. A szépség rengeteg férfit elcsábított, ám a tündér annyira beképzelt lett, hogy csak játéknak tekintette a hódítást, és egyik férfi iránt sem érzett szerelmet.
Sió nem törődött azzal, hogy összetöri a férfiak szívét, hiszen ő így is remekül szórakozott egészen addig, amíg el nem csábította a Bakony erdejében élő varázsló, Kamor fiát. Az ifjú halálosan szerelmes lett a gőgös tündérbe, aki jól kihasználta ezt a rajongást.
Az egyik nap Sió megkérte a fiút, hogy hozzon neki hársfavirágvizet a Bakony legmeredekebb ormairól, mert azzal akart locsolgatni a haját. Mivel a fiú ezzel bizonyíthatta a szerelmét, ezért összeszedte a bátorságát, és az életét kockáztatva megszerezte a vizet.
Amikor a fiú visszatért a tündérhez, akkor látta, hogy Sió egy másik férfival flörtöl. A fiú annyira elkeseredett, hogy bánatában levetette magát a tihanyi szikláról. A szörnyethalt fiú édesapja eltemette a gyermekét a sziklák alá, majd gyászában bosszút esküdött Sió ellen.
A varázsló egy öreg pásztor képében jelent meg a tündér előtt, akinek azt mondta, hogy ő hozta el a hársfavirágvizet a szerelme helyett. Amikor Sió felnyitotta az üvegcsét, akkor kígyók lepték el a fejét. Kamor ugyanis úgy átkozta meg, hogy Sió haja helyén addig kígyók fognak tekeregni, amíg az igaz szerelem, amit annyiszor kigúnyolt, fel nem oldozza.
Siónak sokáig kellett várnia, mire egy ifjú szerelmespár, Helka és Kelén megtörte az átkot. A történet igazi tündérmese véget kapott, hiszen a sok nehézség ellenére, Helka és Kelén összeházasodott, Kamor megáldotta őket, és békét kötött Sióval, aki megbűnhődött a tetteiért. A tündér ennek örömére a békekötés szent helyszínére, Füredre terelte a vizeinek leghatékonyabb áramlatait, aminek nyomán gyógyító források fakadtak a vidéken.
A balatonudvari kőszívek története: Ma is láthatóak azok a szív alakú sírkövek a balatonudvari temetőben, amelyeknek múltja igazán titokzatos. Az eredetükről a tudomány sem tud sokat mondani, ráadásul a neveket, dátumokat, feliratokat sem lehet kivenni a sírköveken.
A néphagyomány azonban kerekített egy szép, de szomorú történetet a szív alakú sírkövek köré. A legenda egy szerelmi háromszögről szól. A főszereplők egy halászleány, Veronka, egy szerencsepróbáló, szép kőfaragó legény és a Balaton.
Veronka nem másnak volt a lánya, mint a legnagyobb balatonudvari halászbokor gazdájának. A lány mindig elkísérte az apját és a halászembereket a vízre. Először csak játékból, ám idővel a kemény, maguknak való halászok kifejezetten igényelték a csendes, éberen figyelő, mindig derűs kislány társaságát.
Veronka lassan kitanulta a mesterséget, és élvezte, hogy ezek a komor halászok néha megajándékozzák egy-egy mosollyal. Az idő múlásával azonban Veronka felnőtt, és hamarosan egy idegen tájról érkezett, fiatal kőfaragó fiú vetett szemet rá.
Az idegen udvarolni kezdett a lánynak, akivel esküvőt terveztek. Veronka ódzkodott a gondolattól, hogy a távoli vidékre, a bányához, a hegyek közé kell költöznie a fiúval, ám a szerelem végül erősebb volt, mint az apjához és a Balatonhoz fűződő hűsége.
Veronka elhatározta, hogy az utolsó napon elbúcsúzik a Balatontól. Késő délután volt, amikor beszállt egy öreg halászladikba. Ahogy elindult, úgy jutott egyre messzebb, mert a víz szabályosan hívogatta, mint egy szerető, aki nem akarja, hogy a szerelme elhagyja.
A lány annyira belefeledkezett a Balaton szépségébe, hogy észre sem vette a Badacsony felől közeledő viharfelhőket. Veronka hiába küzdött, hiszen esélye sem volt a valóságos pokollá változó tó ellen. A kőfaragó fiú sosem felejtette el a szerelmét, akinek az emlékére szív alakú sírköveket faragott, amíg nem követte ő is a sírba a lányt.
A Balaton és a Haláp-hegy legendája: A legenda szerint volt idő, amikor a Balaton vidékén óriások tanyáztak. Az erdőben élő teremtmények szelídek voltak, nem törődtek az emberekkel, de akkor igazi veszélyé változtak, ha valaki feldühítette őket. Az óriások lábdobogása nyomán források, patakok törtek fel a föld mélyéről.
Fákat csavartak ki, és a Badacsony erdeje zúgott az óriások hadától, ám azok az évezredek alatt lassan kihaltak. Az utolsó óriást Balatonnak hívták. Ő a Badacsony környékén élt a lányával, Haláppal. A kedves, vidám, nyírfa vékony lány nagyon magányosnak és szomorúnak érezte magát annak ellenére, hogy az apjától mindent megkapott.
Az egyik magányos napján Haláp összetalálkozott egy emberi lánnyal, Csillával, akivel gyorsan összebarátkozott. Az óriáslány a keszkenőjében vitte haza az új barátját. Csilla és Haláp sok vidám napot élt át együtt. Az emberlány elmesélte, hogy milyen az emberek élete a völgyben, hogy milyen egyszerű földi halandónak lenni, milyen öröm-bánat éri őket. Haláp mindezt irigykedve hallgatta, hiszen neki csak az öreg, zsémbes Balaton jelentette az egyetlen társaságot Csilla előtt.
Az egyik nap Csillag meghallotta az erdőből mátkája vadászkürtjének hangját. Abban a pillanatban rájött, hogy nagyon hiányolja a régi életét. A lány haza akart menni, de Haláp próbálta kérlelni, hogy maradjon. Csilla végül megszökött.
Az óriáslány annyira elkeseredett, hogy levetette magát a meredélyről. A sikolyát az északi szél nyelte el. Miután az apja rátalált a lánya holttestére, egy sziklával akart emléket állítani Halápnak, ám ez lett a veszte, mert a hirtelen támadt vihar miatt a szikla maga alá temette az óriást.
Az elmozdított szikla helyén feneketlen örvény tátongott, ebből zúgott elő a víz, miközben az égből özönvíz szerű eső esett. A hullámok elborították a hegyek alján lévő teknő alakú síkságot, s létrejött a Balaton, aminek mélyén ma is ott pihen az óriás. Az óriáslány emlékét pedig a Haláp őrzi.
Rege a tihanyi visszhangról: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündérszép királylány, aki a Balaton vidékén élt, és a tihanyi hegy fokán legeltette a kecskenyáját. Habár a lány gyönyörű, kedves, szelíd teremtés volt, mégsem lehetett tökéletes, ugyanis képtelen volt beszélni.
A király mindent megtett, hogy gyógyírt találjon a lánya némaságára. Ennek érdekében messzi földről hozatott gyógyszereket, javasasszonyokat, kuruzslókat, varázsfüveket, ám semmi sem használt.
Egy nap azonban minden megváltozott, ugyanis a Balaton vízéből kilépett az ősz szakállú hullámkirály, aki alkut ajánlott a királylánynak, akinek az volt a feladata, hogy gyógyítsa meg a király halálos beteg fiát, cserébe visszakapja a hangját.
Mind kiderült, a haldokló fiú életét csak a szerelem menthette meg. Ahogy a királylány rámosolygott a fiúra, az nyomban jobban érezte magát és visszamosolygott, mire a lány csengő, kristálytiszta hangon megszólalt. A fiatalok szerelme egy ideig csodás volt, ám a királylány a kevélység bűnébe esett.
A kedves teremtésből egy beképzelt nőszemély vált, aki azt hitte, hogy ő a legtökéletesebb ember a világon, ezért nem szólt senkihez, hiszen egy lélek sem érdemelte meg, hogy hallja a hangját. Amikor a dölyfössé vált királylány visszaadta a jegygyűrűt a hullámkirály fiának, akkor a legény belehalt a bánatba. A király ettől olyan fájdalmas dühöt érzett, hogy felkorbácsolta a Balatont, és rászabadította a tihanyi hegyekre az égi poklot.
A hegyre izzó sziklák zúdultak, a legelőkön pedig égő szurokpatak csörgedezett. Az aranyszőrű kecskék a víznek rohantak. A körmeiket, a tihanyi kecskekörmöket a mai napig kivetik a hullámok. A hullámkirály tombolása során eltűnt a királylány, akit arra kárhoztattak, hogy tihanyi visszhang formájában kell mindenkinek felelnie, akitől beképzeltsége miatt megtagadta a hangját.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
A forró nyári hétvégéket sokan a Balaton partján töltjük, ám érdemes egy kicsit körbejárni a területet, mert olyan érdekes helyeket fedezhetünk fel, amelyekhez egy-egy misztikus legenda fűződik.Sió, az átoksújtotta tavi tündér: Nemcsak az íreknek, hanem a magyaroknak is vannak tündéreik. A gyönyörű, aranyhajú Sió, a Balaton tündére. A szépség rengeteg férfit elcsábított, ám a tündér annyira beképzelt lett, hogy csak játéknak tekintette a hódítást, és egyik férfi iránt sem érzett szerelmet.
Sió nem törődött azzal, hogy összetöri a férfiak szívét, hiszen ő így is remekül szórakozott egészen addig, amíg el nem csábította a Bakony erdejében élő varázsló, Kamor fiát. Az ifjú halálosan szerelmes lett a gőgös tündérbe, aki jól kihasználta ezt a rajongást.
Az egyik nap Sió megkérte a fiút, hogy hozzon neki hársfavirágvizet a Bakony legmeredekebb ormairól, mert azzal akart locsolgatni a haját. Mivel a fiú ezzel bizonyíthatta a szerelmét, ezért összeszedte a bátorságát, és az életét kockáztatva megszerezte a vizet.
Amikor a fiú visszatért a tündérhez, akkor látta, hogy Sió egy másik férfival flörtöl. A fiú annyira elkeseredett, hogy bánatában levetette magát a tihanyi szikláról. A szörnyethalt fiú édesapja eltemette a gyermekét a sziklák alá, majd gyászában bosszút esküdött Sió ellen.
A varázsló egy öreg pásztor képében jelent meg a tündér előtt, akinek azt mondta, hogy ő hozta el a hársfavirágvizet a szerelme helyett. Amikor Sió felnyitotta az üvegcsét, akkor kígyók lepték el a fejét. Kamor ugyanis úgy átkozta meg, hogy Sió haja helyén addig kígyók fognak tekeregni, amíg az igaz szerelem, amit annyiszor kigúnyolt, fel nem oldozza.Siónak sokáig kellett várnia, mire egy ifjú szerelmespár, Helka és Kelén megtörte az átkot. A történet igazi tündérmese véget kapott, hiszen a sok nehézség ellenére, Helka és Kelén összeházasodott, Kamor megáldotta őket, és békét kötött Sióval, aki megbűnhődött a tetteiért.
A balatonudvari kőszívek története: Ma is láthatóak azok a szív alakú sírkövek a balatonudvari temetőben, amelyeknek múltja igazán titokzatos. Az eredetükről a tudomány sem tud sokat mondani, ráadásul a neveket, dátumokat, feliratokat sem lehet kivenni a sírköveken.
A néphagyomány azonban kerekített egy szép, de szomorú történetet a szív alakú sírkövek köré. A legenda egy szerelmi háromszögről szól. A főszereplők egy halászleány, Veronka, egy szerencsepróbáló, szép kőfaragó legény és a Balaton.
Veronka nem másnak volt a lánya, mint a legnagyobb balatonudvari halászbokor gazdájának. A lány mindig elkísérte az apját és a halászembereket a vízre. Először csak játékból, ám idővel a kemény, maguknak való halászok kifejezetten igényelték a csendes, éberen figyelő, mindig derűs kislány társaságát.
Veronka lassan kitanulta a mesterséget, és élvezte, hogy ezek a komor halászok néha megajándékozzák egy-egy mosollyal. Az idő múlásával azonban Veronka felnőtt, és hamarosan egy idegen tájról érkezett, fiatal kőfaragó fiú vetett szemet rá.
Az idegen udvarolni kezdett a lánynak, akivel esküvőt terveztek. Veronka ódzkodott a gondolattól, hogy a távoli vidékre, a bányához, a hegyek közé kell költöznie a fiúval, ám a szerelem végül erősebb volt, mint az apjához és a Balatonhoz fűződő hűsége.Veronka elhatározta, hogy az utolsó napon elbúcsúzik a Balatontól. Késő délután volt, amikor beszállt egy öreg halászladikba. Ahogy elindult, úgy jutott egyre messzebb, mert a víz szabályosan hívogatta, mint egy szerető, aki nem akarja, hogy a szerelme elhagyja.
A lány annyira belefeledkezett a Balaton szépségébe, hogy észre sem vette a Badacsony felől közeledő viharfelhőket. Veronka hiába küzdött, hiszen esélye sem volt a valóságos pokollá változó tó ellen. A kőfaragó fiú sosem felejtette el a szerelmét, akinek az emlékére szív alakú sírköveket faragott, amíg nem követte ő is a sírba a lányt.
A Balaton és a Haláp-hegy legendája: A legenda szerint volt idő, amikor a Balaton vidékén óriások tanyáztak. Az erdőben élő teremtmények szelídek voltak, nem törődtek az emberekkel, de akkor igazi veszélyé változtak, ha valaki feldühítette őket. Az óriások lábdobogása nyomán források, patakok törtek fel a föld mélyéről.
Fákat csavartak ki, és a Badacsony erdeje zúgott az óriások hadától, ám azok az évezredek alatt lassan kihaltak. Az utolsó óriást Balatonnak hívták. Ő a Badacsony környékén élt a lányával, Haláppal. A kedves, vidám, nyírfa vékony lány nagyon magányosnak és szomorúnak érezte magát annak ellenére, hogy az apjától mindent megkapott.
Az egyik magányos napján Haláp összetalálkozott egy emberi lánnyal, Csillával, akivel gyorsan összebarátkozott. Az óriáslány a keszkenőjében vitte haza az új barátját. Csilla és Haláp sok vidám napot élt át együtt. Az emberlány elmesélte, hogy milyen az emberek élete a völgyben, hogy milyen egyszerű földi halandónak lenni, milyen öröm-bánat éri őket. Haláp mindezt irigykedve hallgatta, hiszen neki csak az öreg, zsémbes Balaton jelentette az egyetlen társaságot Csilla előtt.
Az egyik nap Csillag meghallotta az erdőből mátkája vadászkürtjének hangját. Abban a pillanatban rájött, hogy nagyon hiányolja a régi életét. A lány haza akart menni, de Haláp próbálta kérlelni, hogy maradjon. Csilla végül megszökött.Az óriáslány annyira elkeseredett, hogy levetette magát a meredélyről. A sikolyát az északi szél nyelte el. Miután az apja rátalált a lánya holttestére, egy sziklával akart emléket állítani Halápnak, ám ez lett a veszte, mert a hirtelen támadt vihar miatt a szikla maga alá temette az óriást.
Az elmozdított szikla helyén feneketlen örvény tátongott, ebből zúgott elő a víz, miközben az égből özönvíz szerű eső esett. A hullámok elborították a hegyek alján lévő teknő alakú síkságot, s létrejött a Balaton, aminek mélyén ma is ott pihen az óriás. Az óriáslány emlékét pedig a Haláp őrzi.
Rege a tihanyi visszhangról: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündérszép királylány, aki a Balaton vidékén élt, és a tihanyi hegy fokán legeltette a kecskenyáját. Habár a lány gyönyörű, kedves, szelíd teremtés volt, mégsem lehetett tökéletes, ugyanis képtelen volt beszélni.
A király mindent megtett, hogy gyógyírt találjon a lánya némaságára. Ennek érdekében messzi földről hozatott gyógyszereket, javasasszonyokat, kuruzslókat, varázsfüveket, ám semmi sem használt.
Egy nap azonban minden megváltozott, ugyanis a Balaton vízéből kilépett az ősz szakállú hullámkirály, aki alkut ajánlott a királylánynak, akinek az volt a feladata, hogy gyógyítsa meg a király halálos beteg fiát, cserébe visszakapja a hangját.
Mind kiderült, a haldokló fiú életét csak a szerelem menthette meg. Ahogy a királylány rámosolygott a fiúra, az nyomban jobban érezte magát és visszamosolygott, mire a lány csengő, kristálytiszta hangon megszólalt. A fiatalok szerelme egy ideig csodás volt, ám a királylány a kevélység bűnébe esett.
A kedves teremtésből egy beképzelt nőszemély vált, aki azt hitte, hogy ő a legtökéletesebb ember a világon, ezért nem szólt senkihez, hiszen egy lélek sem érdemelte meg, hogy hallja a hangját. Amikor a dölyfössé vált királylány visszaadta a jegygyűrűt a hullámkirály fiának, akkor a legény belehalt a bánatba. A király ettől olyan fájdalmas dühöt érzett, hogy felkorbácsolta a Balatont, és rászabadította a tihanyi hegyekre az égi poklot.A hegyre izzó sziklák zúdultak, a legelőkön pedig égő szurokpatak csörgedezett. Az aranyszőrű kecskék a víznek rohantak. A körmeiket, a tihanyi kecskekörmöket a mai napig kivetik a hullámok. A hullámkirály tombolása során eltűnt a királylány, akit arra kárhoztattak, hogy tihanyi visszhang formájában kell mindenkinek felelnie, akitől beképzeltsége miatt megtagadta a hangját.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások