Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.A gyanú szerint a 29 éves M. Ferenc és a 35 éves B. Ferenc tavaly év elején egy ceglédi, még építés alatt álló családi ház udvarához mentek, mivel az ott lévő sértett tartozott nekik. Nem választottak kegyes megoldást.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A férfit szó nélkül ütlegelni kezdték, majd további verésekkel fenyegették meg, amennyiben nem kapják vissza a pénzüket. Ráadásul a „találkozó” végén még a sértett autóját is elvitték.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor úgy döntöttek, hogy a saját törvényeik szerint szolgáltatnak igazságot. Nyáron szintén a településen található, az érdekeltségükbe tartozó építési területre mentek, ahol egy másik áldozatuk dolgozott. Vele azért akartak „elbeszélgetni”, mert többször is lopott a munkahelyén. Az elkövetők a helyszínre autóval érkeztek, majd abból az egyikük lövéseket adott le a sértettre, aki ettől megijedt és menekülni kezdett. A férfit azonban egy elhagyatott háznál utolérték, ahol baseballütővel és egyéb eszközökkel ütötték-verték.

A nyomozók a rablókat beazonosították, és február 18-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel, ceglédi lakásaikban elfogták. A kutatások során éles lőfegyvereket, gumilövedékes puskákat, gáz-riasztó fegyvereket, lőszereket, valamint kábítószer gyanús anyagokat találtak. Vagyonvisszaszerzés keretében mintegy 12 millió forintot, ékszereket, valamint két autót is lefoglaltak.

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást. A két férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com