Letartóztatták egy munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos ügy két gyanúsítottját

Egy hónapra elrendelte egy munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos ügy két gyanúsítottjának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken az MTI-vel.

Csalással vádolt férfiakat tartóztattak le Miskolcon

Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.
Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Idős emberek átverő román férfiakat fogtak el Kecskeméten

A kecskeméti nyomozók a napokban két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik rendőrnek kiadva magukat unokázós csalással több idős embert is megkárosítottak - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.
Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.
Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.
Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Két lengyel állampolgárt is letartóztattak a csehországi Pardubicében történt gyújtogatás kapcsán

A lengyel hatóságok letartóztattak két lengyel állampolgárt, akiket a csehországi Pardubicében működő, LPP Holding nevű hadiipari cégnél két hete történt gyújtogatás elősegítésével gyanúsítanak.

Elfogtak három ibrányi férfit, akik prostitúcióra kényszerítettek fiatal lányokat

Elfogtak három ibrányi férfit, akik a gyanú szerint fiatal lányokat kényszerítettek prostitúcióra; a bíróság elrendelte letartóztatásukat - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon.
Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Kiskorúak kizsákmányolása és emberkereskedelem miatt elfogtak négy embert Boszniában

Emberkereskedelem, valamint kiskorúak szexuális kizsákmányolásának gyanújával elfogtak négy embert - köztük három rendőrt - Bosznia-Hercegovinában - közölte a Tuzlai Kanton belügyminisztériuma.