Bíróság elé állhatnak az unokázós csalók

Bíróság elé állhatnak az unokázós csalók

Amikor az unokázós csalók túl sok krimit néznek, de nem nézik végig.
Rátelepedés

Rátelepedés

Azzal gyanúsítanak a rendőrök egy pécsi párt, hogy idős, kiszolgáltatott helyzetű emberekre telepedtek rá, és különböző ürügyekkel pénzt csaltak ki tőlük.

Őrizetbe vettek két embert az egyik londoni zsidó segélyszervezet mentőautóinak felgyújtása ügyében

Őrizetbe vettek szerdán két embert az egyik londoni zsidó segélyszervezet mentőautóinak felgyújtása ügyében.
Brutális támadás Csörögön

Brutális támadás Csörögön

Életveszélyt okozó testi sértett miatt kell felelnie a gyanúsítottaknak.
Hiába a névváltás: elkapták a trükkös tolvajpárost

Hiába a névváltás: elkapták a trükkös tolvajpárost

Csak egy napra jöttek Magyarországra, de annál célzottabban: a román pár áruházról áruházra járva trükközött a kasszásokkal, és százezreket lopott el.

Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt

Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Ukrajnából irányított online csalásokat elkövető callcenter-hálózat magyar résztvevőit fogták el

Elfogtak hat magyart, akik a gyanú szerint egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó, online csalásokra szakosodott callcenter-hálózat résztvevői voltak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján.
Negyvenkét sértettet vertek át online csalók

Negyvenkét sértettet vertek át online csalók

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást, a négy elkövetőnek pénzmosás, üzletszerűen elkövetett csalás és személyes adattal visszaélés vétsége miatt kell felelnie.
Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Telefonos csalókat tartóztattak le a szekszárdi rendőrök

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban elfogtak két külföldi állampolgárt, akik telefonon hivatalos szervek eljárásaira hivatkozva csaltak ki több tízmillió forintot a sértettektől - közölte a rendőrség a honlapján szerdán.

A gyanú szerint Kínának kémkedő embereket vettek őrizetbe Nagy-Britanniában

A gyanú szerint Kínának kémkedő három embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán a Scotland Yard.
Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.