Disznóólban élt a 8 éves kislány

A szomszédok tudták, hogy a 7 kilogrammos, súlyosan alultáplált gyermeket hol tartja az anyja.pigAz ember életében a legnagyobb kincs egy gyermek születése, ám nem mindenki gondolja így, és emiatt történhetnek olyan borzalmas dolgok, mint a következő történet, ami nagyon felháborította a kínai internetezőket.

A kínai sajtóban megjelent hír egy 8 esztendős kislányról szól, akit az anyja azóta a disznóólban tartott, amióta megszülte egy szecsuáni faluban. A súlyosan alultáplált, mindössze 78 centiméter magas, 7 kilogrammos lány valószínűleg még mindig az ólban lenne, ha egy frissen kinevezett helyi tisztségviselő nem mentette volna meg, miután októberben ellátogatott a családhoz.

Peng Liying elmondta, hogy a gyermeken csak egy piros sapka, és egy durva pokróc volt. Peng szerint a gyerek képtelen volt mozogni, mert be volt szorulva két kő közé, és beszélni sem tudott.

A tisztségviselő kórházba vitte lányt, ahol kiderült, hogy légúti fertőzésektől, és veleszületett szívbetegségtől szenved. A három hétig tartó kórházi kezelés után, az orvosoknak sikerült megállítaniuk a gyermek tüdejét megtámadó fertőzést, és fél kilóval fel is tudták hizlalni a lányt, aki továbbra sem tud beszélni és nyelni, valamit szívműtétre is szüksége lenne, de ahhoz egyelőre túl gyenge a szervezete.

A borzalmas ügy hatására a kínai internetezők elsősorban a faluban élő emberekre mérgesek, ugyanis ők tudtak arról, hogy milyen életet él a kislány, mégsem tettek ez ellen semmit, hanem csak közönyösen figyelték a dolgot.

A helyiek elmondása szerint a gyermek 43 éves anyját megerőszakolták, ami során teherbe esett, majd ikreket szült. A babák közül az egyik a szülés után meghalt, a másik a disznóólba került.

(Forrás: hír24.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com