Egy kislány is meghalt a Miskolc és Szerencs között történt balesetben

Egy 13 éves kislány és egy 19 éves fiatal is meghalt abban az öt halálos áldozatot követelő balesetben, amely kedd este történt Miskolc és Szerencs között, a 37-es út 24-es kilométerénél - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.

Kislány lett az első fővárosi újszülött

Kislány lett az első fővárosi újszülött.
Kővel dobták fejbe a kislányt a BKV egyik buszjáratán

Kővel dobták fejbe a kislányt a BKV egyik buszjáratán

A BKV is tud az esetről, jelenleg vizsgálják a történteket.
Kocka has "szörnyeteg"

Kocka has "szörnyeteg"

Martyn Ford szemmel láthatóan nem kizárólag csirke és rizs kombinációkat eszik.
Transznemű kisfiú az egyik legkedveltebb magazin címlapján!

Transznemű kisfiú az egyik legkedveltebb magazin címlapján!

Ezúttal már a gyermekorvosok sem hallgatnak - reflexből!

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki molesztálhatott egy kislányt

Budapest, 2016. december 18.
Fényképekről derült ki, hogy milyen trükkel lopták meg a kisgyerekek a párt

Fényképekről derült ki, hogy milyen trükkel lopták meg a kisgyerekek a párt

Semmi rosszra nem gyanakodott a nő, aki népviseletben öltözött lányokkal pózolt Thaiföldön.Soha nem szabad bedőlni az ártatlan pofinak, ha külföldön kisgyerekkel találkozunk, mert gyakran előfordul, h...
Végignézte a kislány, ahogy apja ellopja az autót egy parkolóból! – videó

Végignézte a kislány, ahogy apja ellopja az autót egy parkolóból! – videó

Az apa hirtelen meggondolta magát. Akcióját az egész család felvette és lebukott. Egy apuka kamu-autólopása lánya szemébe örömkönnyeket csalt. Hiszen gyermeke számára megvásárolt egy legendás autót, ...
Robbant a net a kislányt kergető páva miatt

Robbant a net a kislányt kergető páva miatt

Az 5 éves kislány ezen túl távolságtartóbb lesz a páva kasokkal szemben. Eva kislány Észak-Karolinában kirándult családjával abban az állatkertben, ahol a pávakakas megtámadta. [caption id="attach...
Apa és fia szívszorító kapcsolata - videó

Apa és fia szívszorító kapcsolata - videó

A videó neten már évek óta kering, azonban nem árt átvenni egy apa-fiú kapcsolatot. A megbánás helyzete egy lócán történt apa házánál, amikor a fiú elment hozzá és elkezdtek volna beszélgetni. A fi...
Merkel behódolt Recep Tayyip Erdoğannak!

Merkel behódolt Recep Tayyip Erdoğannak!

Merkel pénteken bejelentette, hogy Erdogant a török elnököt sértegető német humorista ellen eljárást indítanak a török kormány kérésére. Merkel még sajtótájékoztatót is tartott Jan Böhmermann német a...
Városi legendák

Városi legendák

Mai forrongó és gyűlölettől lüktető világunk mellett, most nézzünk néhány pozitív szívmelengető történetet a mesék valóságából, amely bármikor megtörténhet az emberrel. A következő történeteknél nem ...