Merkel behódolt Recep Tayyip Erdoğannak!

Merkel pénteken bejelentette, hogy Erdogant a török elnököt sértegető német humorista ellen eljárást indítanak a török kormány kérésére.


Merkel még sajtótájékoztatót is tartott Jan Böhmermann német a német közszolgálati (ZDF Neo) televízió műsorvezetőjével kapcsolatban. A német kancellár hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a kormány bűnösnek tartja a humoristát és a kormány nem is akar állást foglalni a kérdésben. A vélemény és a sajtószabadság határa hol húzódik, az ezt lehetővé tevő jogszabályt nem sokára el fogják törölni.

Böhmermann Böhmermann

Merkel elmondta, hogy a kormányon belül viták alakultak ki a török kérés kapcsán. A kancellár véleménye az, hogy az ügyben az igazságszolgáltatásnak kell döntenie.

A humoristának az volt a bűne, hogy Erdogant kislányokkal és kecskékkel hozta szexuális összefüggésbe.

Merkel rámutatott arra, hogy Németországban rengeteg török él és jó kapcsolatot ápolnak. A kancellár némi enyhe bírálatnak is hangot adott, mégpedig, azzal kapcsolatban, hogy a török demokráciában korlátozzák a sajtó és gyülekezési szabadságot, amely nagy aggodalomra ad okot.

Úgy tűnik, Angela Merkelnek ez a probléma a legfontosabb a tengernyi levegőben lógó probléma mellett.

67475163-860x360-1460719536

Erdogannak bizonyára tekintélye csorbult, aki még arra sem volt hajlandó, hogy személyesen tárgyaljon a migrációval kapcsolatban a német kancellárral. A török nem ment el a találkozóra, mert kijelentette, hogy nem hajlandó nővel tárgyalni.

Felmerül a kérdés, hogy a medve és kislány esetében Vlagyimir Putyin miként reagálna egy ilyen humorizálásra? Lehet, hogy sehogy!

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com