Drogterjesztő hálózatot lepleztek le a Békés vármegyei rendőrök

Tíz terjesztőből és kilenc fogyasztóból álló drogterjesztő hálózatot lepleztek le a Békés vármegyei nyomozók - tették közzé csütörtökön a police.hu oldalon.A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint négy ember már tavaly november óta letartóztatásban van. Először egy békéscsabai férfi került a nyomozók látókörébe. A vállalkozó az alaptevékenysége mellett foglalkozott drogértékesítéssel, amelybe bevonta két munkatársát is. Rendszerint egy mezőberényi apától és fiától beszerzett kristályt árultak, amiből maguk is fogyasztottak. Az alkalmazottak egyikének nővére megismerkedett egy jászberényi férfivel, így az üzleti kapcsolataik kiszélesedtek.

A nő élettársa is terjesztett drogot, a beszerzési forrása egy szintén jászberényi ismerőse volt, akinek ugyancsak voltak bűntársai. Főként kokaint adagoltak és juttattak piacra, de tablettákkal is láttak el fogyasztókat.

A békéscsabai és a jászberényi férfiak egymás között is adták-vették a tiltott szereket, a nő volt a kapocs közöttük. A nyomozók a nő és az egyik jászberényi férfi autóját le is foglalták, mert a kocsikkal drogot szállítottak. Az egyik férfinél a 2025. novemberi elfogásakor 90 gramm kokain volt, amelynek az értéke több mint hárommillió forint. A rendőrség kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést; az ügy iratait továbbították a Békés Vármegyei Főügyészségre.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com