Ebola - Az EP globális biztonsági kérdésnek tekinti a járványt

Globális biztonsági kérdésnek tekinti a nyugat-afrikai Ebola-járványt az Európai Parlament (EP) - derül a plenáris ülésen csütörtökön elfogadott állásfoglalásból.

euA dokumentum szerint a járvány nem kapta meg a jelentőségének megfelelő figyelmet, ezért válhatott globális fenyegetéssé.

A járvány sújtotta országok társadalmi és gazdasági összeomlás felé haladnak, ezért meg kell fontolni katonai egységek bevetését az ENSZ égisze alatt és fel kell gyorsítani a gyógyszerekhez való hozzáférést - áll a dokumentumban, amely szerint anyagi és egyéb forrásokra, többek között képzett munkaerőre és logisztikai erőforrásokra is sürgősen szükség van.

Az EP úgy véli, a járvány sújtotta országokban élelmiszer- és ivóvízhiány lépett fel, a kereskedelem összeomlása, a repülőgép-forgalom leállása és a betakarítás elmaradása miatt pedig a gazdaság összeomlása fenyeget. A határozat szerint a zavargások, a lakosság menekülése és a káosz csak felgyorsítja a vírus terjedését. A járvánnyal ráadásul súlyosan elégtelen egészségügyi rendszerek próbálnak szembeszállni, amelyeknek sürgősen segítségre van szükségük - teszik hozzá az elfogadott állásfoglalásban a képviselők.

Az EP strasbourgi plénuma által elfogadott szöveg arra kéri az Európai Bizottságot, mérje fel a szükségleteket, és dolgozzon ki terveket arra vonatkozóan, hogyan lehetne segíteni az érintett országoknak. A dokumentum szerint az uniós légitársaságoknak légi hidat kellene létrehozniuk, az Afrikai Uniónak pedig átfogó tervvel kellene előálljon, mert a válság egyre nagyobb méreteket ölt, és átpolitizálódik.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com