Egyre több törökellenes támadás történik Németországban

Megsokszorozódott a törökellenes támadások száma Németországban a török hadsereg szíriai hadművelete óta - írta a Berliner Morgenpost című német lap kedden a szövetségi belügyminisztérium adatai alapján.A tárca tájékoztatása szerint az idén eddig 37 támadás ért török fenntartású mecseteket, kulturális intézményeket és vendéglőket, míg tavaly egész évben 13 ilyen esetet regisztráltak. A minisztérium szerint az elkövetők feltételezhetően a kurd nemzet önállóságáért küzdő emberek.

    
Németországban a török és a kurd nemzetiség nagy létszáma miatt mindig is "tükröződtek" a török-kurd konfliktusok, és ez különösen erőteljesen érvényes a kurdok lakta északnyugat-szíriai Afrínnál indított török hadművelet kezdete óta - magyarázta a fejleményt a lapnak egy belügyminisztériumi szóvivő. Németországban nagyjából 1-1,2 millió kurd él, ők alkotják a második legnagyobb nemzetiségi csoportot a 82 milliós országban. Az első helyen a nagyjából 3 milliós török közösség áll.
    

Törökország január 20-án indította el az Olajág nevű hadműveletet Afrín térségében a helyi kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tart. A török vezetés célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a török-szíriai határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com