Éhező szíriai lázadók állatkerti oroszlánt öltek le és ettek meg - fotó

Sokkoló fotó kering a szíriai helyzet kapcsán nemzetközi hírportálokon.

A túlélés minden létező írott és íratlan szabályt felülíró "erkölcse" nem ismeretlen a háborús időszakokból - ma, 2013-ban sem más a helyzet.

A szírai főváros, Damaszkusz állatkertjéből szerezhettek maguknak táplálékot a szíriai lázadók - állítja többek között a brit Telegraph és a Times, de nagyjából egy-két órás eltéréssel a számottevő orgánumok szintén hozták a hírt, hangsúlyozva, független forrásból nem lehetett ellenőrizni a közösségi médián megjelenő fényképet. A hír a nemzetközi angol hírportálokon jelent meg, amerikai híroldalak nyilván nem jeleskedtek.

Állítólag szíriai lázadók posztolták ezt a fotót a Twitteren

Mindenesetre arról írnak, hogy elképzelhető, miszerint az Al-Qarya al-Shama Állatkert egyik oroszlánja lett a túsza az éhező szíriai felkelőknek, a damaszkuszi Ghouta városrész lakói szerint pedig valószínűsíthető, hogy ez történt, lévén, igencsak elterjedt az éhínség Damaszkusz külvárosaiban. A szíriai hadsereg ostroma Ghouta keleti részein több, mint hat hónapig tartott. De az éhezés egész Damaszkuszban jellemző, természetesen főként a lázadók által megszállt területeken.

Az Eid al-Adha (vagy Id al-Adha) áldozati ünnep az iszlám világ egyik fontos ünnepe, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek. Most az ünnep alatt született egy fatva, azaz vallási rendelet, miszerint az egyébként ilyenkor tiltott húsfogyasztás engedélyezett a nagy éhínségre való tekintettel. (Ez alatt a kutya- és macskafogyasztás értendő a Telegraph szerint.)



Az ENSZ 3,3 millió embert látott el élelmiszerrel októberben Szíriában, de Damaszkusz hadrendbe állott részein és a környező területeken egyre rosszabb a helyzet az az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) jelentése alapján.

Olyan feltételezés is felmerült, hogy a fotón látható oroszlán nagyon lesoványodott, eleve nem élt, amikor rátaláltak, ilyetén módon a fotó inkább egy üzenet az Aszad-rezsimnek – írja az Independent. (Az aszad jelentése ugyanis arabul oroszlán.)

Forrás: telegraph.co.uk, independent.co.uk, thetimes.co.uk, metro.co.uk, huffingtonpost.co.uk

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com