Eleonore von Schwarzenberg, a vámpírhercegnő
Igaz történetből merített ihletet Bram Stroker, Drakula teremtője.Férfiak jutnak először eszünkbe, ha vámpírokról van szó, pedig néhány nőről is elterjedt az a hír, hogy a táplálkozása kimerül a vérszívásban. A leghíresebb női vámpír Báthory Erzsébet, ám az ő történeténél egyáltalán nem érdektelenebb Eleonore von Schwarzenberg élete. Sőt!
Többen is úgy vélik, hogy Bram Stroker Drakuláját valójában a „vámpírhercegnő” története ihlette. Elisabeth Eleonore Amalia Magdalena von Schwarzenberg, röviden Eleonore von Schwarzenberg, 1682. június 20-án látta meg a napvilágot von Lobkowiczban a Schwarzenberg-palotában.
Ferdinand August von Lobkowicz, Sagan hercege és annak második felesége, Mária Anna Margravine Wilhelmine Baden-Baden lánya 1701. december 6-án feleségül ment Adam Franz Karl von Schwarzenberg Eusebius herceghez.
Eleonore a friggyel Schwarzenberg hercegnője lett. Az asszony nagyon szerette a művészetet, a férjével gyakran adtak bált. Eleonore két gyermeket szült, akik a Maria Anna és a Joseph nevet kapták. A családi boldogsághoz minden adva volt, ám minden megváltozott, amikor a hercegnő férjét vadászbaleset érte, és meghalt Brandýs nad Labem-Stará Boleslav közelében, a mai Csehország területén.
A gyilkos lövést VI. Károly adta le. Az osztrák főherceg úgy döntött, hogy a legkevesebb, amit tehet az, hogy Bécsbe viszi a kis Josephet. Eleonore pedig évi 5000 guldent kapott kárpótlásként VI. Károlytól.
A hercegnő 1741. május 5-én, méhnyakrákban halt meg a bécsi Schwarzenberg-palotában. 2007-ben az osztrákok készítettek egy dokumentumfilmet, ami Eleonore életéről szólt. Ennek a címe „A vámpírhercegnő” volt. A história a nyugat-csehországi Krumlovban kezdődött, egy útépítésnél, amely során felfedezték a XVIII. századi temetkezés helyet. A feltárás során 11 női és 11 férfi holttest került elő a földből.
A vámpírság témája azért merült fel, mert három férfit úgy temettek el, hogy azok ne tudjanak feltámadni. A múltban ezt úgy oldották meg, hogy a lábcsontok közé helyezték a fejet, a mellkasra köveket szorítottak, a holttest szájába pedig köveket tömtek. Korábban még le is fejezték, vagy felakasztották őket.
A sírok tehát gyanúsak voltak. Ehhez még hozzá kell vennünk azt is, hogy az 1700-1750-es években tombolt a vámpírláz Közép-Európában, de nem úgy, mint napjainkban, hiszen akkoriban még rettegtek az emberek a vérszívóktól.
A hercegnőről nem sok portré maradt fent, ám ezek között akad egy, amin a fiával szerepel. Az 1996-ban restaurált festményről igen érdekes dolog derült ki, amikor röntgensugár alatt is megvizsgálták, mert Eleonore eredeti fejét kicserélték. A kutatók szerint ez egyfajta jelképes lefejezés lehetett.
A történelemből azt tudjuk, hogy a hercegnő a férjénél is szenvedélyesebb vadász volt, ám volt egy állat, amit sosem bántott, hanem inkább befogadott. Ez a farkas volt, ami megint erősíti azt a gyanús, hogy Eleonore okkultista munkával foglalkozott, hiszen a történelemben a farkasokat mágikus szertartásokhoz, főleg termékenységi varázslatokhoz használták fel.
A legendák szerint a farkasok teje segíti a teherbeesést, valamint garantálja, hogy az utód fiú lesz. Az adott korban a farkasok sem voltak népszerű állatok, mert elterjedt róluk, hogy a gonosz szellemek küldték őket, hogy segítsenek a vámpíroknak.
Eleonore végül szült egy fiút, de mivel akkor már 40 éves volt, ezért sokan gyanakodni kezdtek, hogy valami boszorkányság áll a gyermekáldás hátterében. Mint fentebb említettük, miután a hercegnő férje meghalt, a fiát elvették tőle. Ettől kezdve egyre jobban az okkultizmus felé fordult.
Ahogy Eleonore öregedett, úgy nőttek a költségei, hiszen nem olcsó mulatság az okkultizmussal való munka. Ennek ellenére sikerült megőriznie a fényűző életmódját, ám a gyászidő után folyamatosan romlott az állapota.
A hercegnő híres orvosokat és más szakembereket rendelt magához, hogy meggyógyítsák, de a tünetei súlyosbodtak. A szolgálóknak hamarosan szemet szúrt a hercegnő fehér bőre, súlycsökkenése. Eleonore időként a drága gyógyszerekből sajátot kevert, valamint olyan mágikus tekercseket készített, amelyeket különféle jelképekkel látott el, hogy megóvja a gonosztól, tehát úgy néz ki, hogy a hercegnő nem volt gonosz, hanem csak meg akart gyógyulni. A tekercseket ma is a Krumlov várban őrzik.
A hercegnő később Bécsbe költözött, mert remélte, hogy ott jobb orvosok kezébe kerül, de ők sem tudták, hogy mi Eleonore baja. Az asszony végül belehalt a betegségébe, ám a rejtélyek sora ezzel nem ért véget. Akkoriban ugyanis egyáltalán nem volt szokás a nemesek boncolása, ebben az esetben mégis kivételt tettek.
A boncolást végző orvosok nem kevés pénzt, 3000 guldent kaptak, tehát nagyon féltek valamitől az emberek. Lehet, hogy járványtól, vagy attól, hogy Eleonore feltámad? A modern vizsgálatoknak hála, mi már tudjuk, hogy méhnyakrák volt a halál oka, ám az eredeti boncolási jelentésben nem szerepel, hogy az orvosok szerint mibe halt bele a hercegnő.
A szakértők szerint ennek oka az, hogy adott században nem volt szokás a nemeseket ledöfni, de a feltámadási rituálét az ő esetükben is meg kellett akadályozni. Ennek a diszkrét megoldása a boncolás volt.
Eleonore sírja nem a Schwarzenbergek családi sírboltjában, a bécsi Szent Augusztin templomba található, hanem Krumlovban, ugyanis állítólag az volt a végakarata, hogy minden pompa nélkül, ott temessék el. Már ez eleve különös, de az még rejtélyesebb, hogy a hercegnő sírfelirata így szól: „Itt nyugszik a szegény bűnös Eleonore, imádkozz érte”.
A temetésen nem voltak jelen a főrangú egyházi személyek, ahogy a fia sem. A koporsót sem mindennapi módon helyezték el a Szent Nepomuk templomban, hiszen azt befalazták, szentelt földbe temették, masszív sírkővel zárták el, tehát az egész olyan, mintha valamit nagyon bent akartak volna tartani.
Ezek után elég gyanús, hogy vajon tényleg ez volt-e a hercegnő végakarata, hiszen minden jel arra mutat, hogy az emberek azt feltételezték, hogy Eleonore vámpír, ezért minden óvintézkedést megtettek, hogy ne másszon ki a sírból.
A hercegnő rejtélyes története nem meglepő, hogy megihlette az írókat. Bram Stoker, akinek Drakula történetét köszönhetjük, az 1897-ben megjelent regényében ugyanazt a vámpír feltámadás elleni eljárást írta le, amelyet az útépítésnél talált három férfi holttest esetében alkalmaztak.
A Drakula történetben szerepe egy női vámpír is, akinek a sírjára azt írták, hogy „A holtak gyorsan utaznak”. Az idézet Gottfried August Bürger, Lenore című XVIII. századi balladájából származik. Bürger szerzeménye az első, ami élőhalottakra utal, hiszen a ballada arról szól, hogy Lenore férje meghal a háborúban, a gyászoló nő pedig azért imádkozik, hogy a férfi élőhalottként visszatérjen hozzá.
Az idézet akár Eleonore hercegnőre is utalhat, hiszen az éjszaka sötétjében szállították vissza Krumlovba. Mária Terézia pedig Gerard van Swieten küldte 1755-ben Morvaországba. A holland orvos feladata az volt, hogy nyomozza ki a helyi vámpír helyzetet, tehát ő volt az igazi Van Helsing.
Bram Stroker valós történetek alapján írta meg a regényét, hiszen a vámpír feltámadás elleni temetkezés, a vámpírhercegnő, a sírfelirat, és Van Helsing mellett, Drakula is létező személy volt.
(Forrás: noiportal.hu)
Többen is úgy vélik, hogy Bram Stroker Drakuláját valójában a „vámpírhercegnő” története ihlette. Elisabeth Eleonore Amalia Magdalena von Schwarzenberg, röviden Eleonore von Schwarzenberg, 1682. június 20-án látta meg a napvilágot von Lobkowiczban a Schwarzenberg-palotában.
Ferdinand August von Lobkowicz, Sagan hercege és annak második felesége, Mária Anna Margravine Wilhelmine Baden-Baden lánya 1701. december 6-án feleségül ment Adam Franz Karl von Schwarzenberg Eusebius herceghez.
Eleonore a friggyel Schwarzenberg hercegnője lett. Az asszony nagyon szerette a művészetet, a férjével gyakran adtak bált. Eleonore két gyermeket szült, akik a Maria Anna és a Joseph nevet kapták. A családi boldogsághoz minden adva volt, ám minden megváltozott, amikor a hercegnő férjét vadászbaleset érte, és meghalt Brandýs nad Labem-Stará Boleslav közelében, a mai Csehország területén.
A gyilkos lövést VI. Károly adta le. Az osztrák főherceg úgy döntött, hogy a legkevesebb, amit tehet az, hogy Bécsbe viszi a kis Josephet. Eleonore pedig évi 5000 guldent kapott kárpótlásként VI. Károlytól.
A hercegnő 1741. május 5-én, méhnyakrákban halt meg a bécsi Schwarzenberg-palotában. 2007-ben az osztrákok készítettek egy dokumentumfilmet, ami Eleonore életéről szólt. Ennek a címe „A vámpírhercegnő” volt. A história a nyugat-csehországi Krumlovban kezdődött, egy útépítésnél, amely során felfedezték a XVIII. századi temetkezés helyet. A feltárás során 11 női és 11 férfi holttest került elő a földből.
A vámpírság témája azért merült fel, mert három férfit úgy temettek el, hogy azok ne tudjanak feltámadni. A múltban ezt úgy oldották meg, hogy a lábcsontok közé helyezték a fejet, a mellkasra köveket szorítottak, a holttest szájába pedig köveket tömtek. Korábban még le is fejezték, vagy felakasztották őket.
A sírok tehát gyanúsak voltak. Ehhez még hozzá kell vennünk azt is, hogy az 1700-1750-es években tombolt a vámpírláz Közép-Európában, de nem úgy, mint napjainkban, hiszen akkoriban még rettegtek az emberek a vérszívóktól.
A hercegnőről nem sok portré maradt fent, ám ezek között akad egy, amin a fiával szerepel. Az 1996-ban restaurált festményről igen érdekes dolog derült ki, amikor röntgensugár alatt is megvizsgálták, mert Eleonore eredeti fejét kicserélték. A kutatók szerint ez egyfajta jelképes lefejezés lehetett.
A történelemből azt tudjuk, hogy a hercegnő a férjénél is szenvedélyesebb vadász volt, ám volt egy állat, amit sosem bántott, hanem inkább befogadott. Ez a farkas volt, ami megint erősíti azt a gyanús, hogy Eleonore okkultista munkával foglalkozott, hiszen a történelemben a farkasokat mágikus szertartásokhoz, főleg termékenységi varázslatokhoz használták fel.
A legendák szerint a farkasok teje segíti a teherbeesést, valamint garantálja, hogy az utód fiú lesz. Az adott korban a farkasok sem voltak népszerű állatok, mert elterjedt róluk, hogy a gonosz szellemek küldték őket, hogy segítsenek a vámpíroknak.
Eleonore végül szült egy fiút, de mivel akkor már 40 éves volt, ezért sokan gyanakodni kezdtek, hogy valami boszorkányság áll a gyermekáldás hátterében. Mint fentebb említettük, miután a hercegnő férje meghalt, a fiát elvették tőle. Ettől kezdve egyre jobban az okkultizmus felé fordult.
Ahogy Eleonore öregedett, úgy nőttek a költségei, hiszen nem olcsó mulatság az okkultizmussal való munka. Ennek ellenére sikerült megőriznie a fényűző életmódját, ám a gyászidő után folyamatosan romlott az állapota.
A hercegnő híres orvosokat és más szakembereket rendelt magához, hogy meggyógyítsák, de a tünetei súlyosbodtak. A szolgálóknak hamarosan szemet szúrt a hercegnő fehér bőre, súlycsökkenése. Eleonore időként a drága gyógyszerekből sajátot kevert, valamint olyan mágikus tekercseket készített, amelyeket különféle jelképekkel látott el, hogy megóvja a gonosztól, tehát úgy néz ki, hogy a hercegnő nem volt gonosz, hanem csak meg akart gyógyulni. A tekercseket ma is a Krumlov várban őrzik.
A hercegnő később Bécsbe költözött, mert remélte, hogy ott jobb orvosok kezébe kerül, de ők sem tudták, hogy mi Eleonore baja. Az asszony végül belehalt a betegségébe, ám a rejtélyek sora ezzel nem ért véget. Akkoriban ugyanis egyáltalán nem volt szokás a nemesek boncolása, ebben az esetben mégis kivételt tettek.
A boncolást végző orvosok nem kevés pénzt, 3000 guldent kaptak, tehát nagyon féltek valamitől az emberek. Lehet, hogy járványtól, vagy attól, hogy Eleonore feltámad? A modern vizsgálatoknak hála, mi már tudjuk, hogy méhnyakrák volt a halál oka, ám az eredeti boncolási jelentésben nem szerepel, hogy az orvosok szerint mibe halt bele a hercegnő.
A szakértők szerint ennek oka az, hogy adott században nem volt szokás a nemeseket ledöfni, de a feltámadási rituálét az ő esetükben is meg kellett akadályozni. Ennek a diszkrét megoldása a boncolás volt.
Eleonore sírja nem a Schwarzenbergek családi sírboltjában, a bécsi Szent Augusztin templomba található, hanem Krumlovban, ugyanis állítólag az volt a végakarata, hogy minden pompa nélkül, ott temessék el. Már ez eleve különös, de az még rejtélyesebb, hogy a hercegnő sírfelirata így szól: „Itt nyugszik a szegény bűnös Eleonore, imádkozz érte”.
A temetésen nem voltak jelen a főrangú egyházi személyek, ahogy a fia sem. A koporsót sem mindennapi módon helyezték el a Szent Nepomuk templomban, hiszen azt befalazták, szentelt földbe temették, masszív sírkővel zárták el, tehát az egész olyan, mintha valamit nagyon bent akartak volna tartani.
Ezek után elég gyanús, hogy vajon tényleg ez volt-e a hercegnő végakarata, hiszen minden jel arra mutat, hogy az emberek azt feltételezték, hogy Eleonore vámpír, ezért minden óvintézkedést megtettek, hogy ne másszon ki a sírból.
A hercegnő rejtélyes története nem meglepő, hogy megihlette az írókat. Bram Stoker, akinek Drakula történetét köszönhetjük, az 1897-ben megjelent regényében ugyanazt a vámpír feltámadás elleni eljárást írta le, amelyet az útépítésnél talált három férfi holttest esetében alkalmaztak.
A Drakula történetben szerepe egy női vámpír is, akinek a sírjára azt írták, hogy „A holtak gyorsan utaznak”. Az idézet Gottfried August Bürger, Lenore című XVIII. századi balladájából származik. Bürger szerzeménye az első, ami élőhalottakra utal, hiszen a ballada arról szól, hogy Lenore férje meghal a háborúban, a gyászoló nő pedig azért imádkozik, hogy a férfi élőhalottként visszatérjen hozzá.
Az idézet akár Eleonore hercegnőre is utalhat, hiszen az éjszaka sötétjében szállították vissza Krumlovba. Mária Terézia pedig Gerard van Swieten küldte 1755-ben Morvaországba. A holland orvos feladata az volt, hogy nyomozza ki a helyi vámpír helyzetet, tehát ő volt az igazi Van Helsing.
Bram Stroker valós történetek alapján írta meg a regényét, hiszen a vámpír feltámadás elleni temetkezés, a vámpírhercegnő, a sírfelirat, és Van Helsing mellett, Drakula is létező személy volt.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások