Elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó

Elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó. A hazai irodalmi élet fontos alakja több hónapos kórházi ápolás után csütörtökön, 75. évében halt meg - közölte a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) pénteken az MTI-vel.1973 óta dolgozott a magyar könyvkiadásban, először az Európa Könyvkiadó legendás időszakában szerkesztőként, majd két évtizeden keresztül a Corvina Könyvkiadó igazgatójaként.

Bart István az ezredforduló utáni évtizedben a CEU könyvkiadóját vezette, szerkesztette a Valóság című folyóiratot, és csaknem egy évtizeden keresztül a Magyar Pen Club főtitkáraként tevékenykedett. A rendszerváltástól 2008-ig a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) első embere, majd a szervezet örökös, tiszteletbeli elnöke lett.

  
Kezdeményezésére jött létre a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE), amely az elnöksége alatt több mint kétmilliárd forinttal támogatta a magyar szerzőket és könyvkiadókat. Legfontosabb regényei közé tartozott az először 1984-ben megjelent A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös, amelyet tucatnyi nyelvre fordítottak le, és tavaly itthon is újra kiadták. Az 1990-ben megjelent Elemér utca három bővített kiadása idén látott napvilágot.
   

Műfordítóként a brit és amerikai irodalom olyan nagyságainak műveit tolmácsolta magyar nyelvre, mint Jack London, Philip Roth, Bernard Malamud, Norman Mailer, Arthur Koestler, Bret Easton Ellis, Cormac McCarthy, Jonathan Franzen vagy F. Scott Fitzgerald. Számos alapművet írt a műfordítás-elméletről nyelvész feleségével, Klaudy Kingával közösen, és teljesen új műfajt teremtett az angol-magyar, valamint az amerikai-magyar kulturális szótár megalkotásával.
   

Bart Istvánt a MASZRE saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal közösen később intézkednek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com