Elhunyt Rosmarie Trapp, akinek családjáról A muzsika hangja című musical született

Elhunyt  Rosmarie Trapp, akinek családjáról A muzsika hangja című klasszikus musical készült.Rosmarie Trapp, Georg von Trapp és Maria von Trapp lánya a család tájékoztatása szerint a vermonti Morrisville-ben, egy idősotthonban halt meg 93 évesen. A von Trapp család 1938-ban menekült el a nácik által megszállt Ausztriából, és Európában, valamint az Egyesült Államokban lépett fel közös énekes előadásaival. Az 1940-es évek elején telepedtek le Vermontban, ahol síházat nyitottak.
    

A muzsika hangja című musical Maria von Trapp 1949-ben megjelent könyve nyomán készült. A nyugállományba vonult tengerészkapitány Georg von Trappnak és első feleségének, Agathe Whitehead von Trappnak hét gyermeke született. George von Trapp felesége halála után vette el Mariát, aki énekelni és zenére tanította a gyerekeket.
    

A házaspárnak még három gyermeke született, Rosmarie, Eleonore és Johannes, akik a filmben nem jelennek meg. Eleonore von Trapp Campbell tavaly októberben hunyt el a vermonti Northfiledben. Rosmarie öt évig szolgált misszionáriusként és tanított Pápua Új-Guineán testvérével, Mariával. Hazatérése után gyakran írt olvasói leveleket a helyi újságba, ahol Rosmarie sarka címmel saját rovatot kapott történetei számára. Szívesen énekelt, énekkarokat is vezetett. Az öt Oscar-díjjal jutalmazott A muzsika hangja című musicalt 1964-ben forgatta Julie Andrews és Christopher Plummer főszereplésével Robert Wise.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com