Emberek, akik saját magukat műtötték meg

Orvosi segítség nélküli amputálásra, nemátalakításra, golyó eltávolításra, de vakbélműtétre is sor került az alábbi történetekben.Rettegünk a műtétektől, mert attól félünk, hogy valami balul sül el, meghalunk, de a fájdalomtól is tartunk. Vannak azonban köztünk olyanok, akik nem esnek pánikba, ha meg kell operálni őket, sőt, nem egyszer előfordult, hogy valaki saját magán végzett el egy beavatkozást, pedig nincs semmiféle orvosi képesítése.

Aron Ralston – amputálás: 2003-ban egy keskeny kanyonban ereszkedett le Aron Ralston, aki megcsúszott, ezzel pedig elmozdított egy sziklát, ami a kanyon falához szorította a karját, amit nem tudott kiszabadítani.

Ralston tudta, hogy felesleges arra várnia, hogy megmentik, ugyanis teljesen egyedül indult útnak, senkinek sem mondta el, hogy merre ment. A férfi 5 és fél napot töltött a kanyonban, mert továbbra sem tudta kiszabadítani a két szikla közé szorult jobb karját.

Ekkor Ralston belátta, hogy meg fog halni, ha nem tesz végre valami drasztikusat. Végül arra a döntésre jutott, hogy amputálja a karját. A férfi a testsúlya és a szikla segítségével eltörte a csontjait a karjában, majd a túlélő késével elvágta az inakat, az izmot és a szöveteket.

Ralston lefényképezte a levágott karját, majd elhagyta a kanyont.

Később egy család találta meg a férfit, akihez mentőt hívtak. Mivel a segítség még időben megérkezett, így Ralston életben maradt, a történetét pedig a 127 óra filmben dolgozták fel.

Roland Mery – nemátalakító műtét: A 61 éves Roland Mery nagyon vágyott a nemátalakításra, ám a kórházban két évet kellett volna várnia a műtétre, ezért úgy döntött, hogy saját maga végzi el a beavatkozást.

Mery az egyik reggel teletömte magát fájdalomcsillapítóval, bement a fürdőszobájába és a rögtönzött sebészeszközökkel eltávolította a péniszét. Amikor végzett, akkor ezt kiáltotta a feleségének: „Hívd a mentőket, megtettem!”

A kórházban az ügyeletes orvos azt mondta, hogy Mery szép munkát végzett. Valószínűleg a feleség nem dicsérte meg a férfit, ugyanis a rendőrség azt feltételezte, hogy a nő megtámadta a férjét, ezért gyanúsítottként kezelték és még a törvényszéki szakértői csoportot is kiküldték a lakás átvizsgálására.

Deborah Sampson – kiműtött magából egy golyót: Az amerikai sereg első női katonáinak egyike volt Deborah Sampson, aki kénytelen volt férfinak kiadni magát, mert a függetlenségi háború idején nők nem szolgálhattak a hadseregben.

Sampson a Robert Shirtliff álnevet használva vonult be a seregbe, ahol felderítő lett és a britek után kémkedett. Egyszer eltalálta egy puskagolyó a lábát. A nő nem mert segítséget kérni, mert félt, hogy a felcser rájön, hogy valójában nem férfi.

Sampson arra a döntésre jutott, hogy egyedül fogja eltávolítani a golyót. A műtét annyira jól sikerült, hogy maradandó sérülései sem voltak. Ennek ellenére lebukott és kitették a seregből, majd hosszú évekbe telt mire elérte, hogy ő is megkapja a katonáknak járó nyugdíjat.Leonyid Rogozov – vakbélműtét: 1961 telén az antarktiszi kutatóbázison tartózkodott a 26 éves szovjet orvos, Leonyid Rogozov, aki megállapította, hogy akkut vakbélgyulladása van. A baj az volt, hogy esély sem volt arra, hogy elszállítsák, ráadásul a kollégái sem segíthetek, mert Rogozov volt az egyetlen orvos a csapatban.

Rogozov kénytelen volt úgy dönteni, hogy saját magát fogja megműteni. Az operáció úgy nézett ki, hogy az orvos elmondta a társainak, hogy mit kell tenniük a beavatkozás közben, valamint azt is közölte velük, hogy mi a teendő, ha a műtét közben elájulna. Az operáció sikeresnek bizonyult, 2 hét lábadozás után pedig Rogozov újra munkába állhatott.

Jan De Doot – húgykő műtét: 1651-ben műtötte ki saját magából a húgykövet egy holland patkolókovács, aki addigra már kétszer átesett hasonló műtéten, de az akkora fájdalommal járt, hogy megfogadta, hogy soha többé nem hagyja, hogy felnyissák a hasát.

Amikor Jan De Doot rájött, hogy újabb köve van, nem kért segítséget, hanem várt, ám a kő nem akart természetes úton távozni. A patkolókovács végül úgy döntött, hogy ő fogja eltávolítani a kellemetlenséget.

De Doot a testvére segítségével felvágta a hasát, hogy elérje a hólyagját, ám a vágás kicsi lett, ezért a férfi guggolásokkal próbálta tágítani. Ezt követően két ujjával eltávolította a követ, a testvére pedig elment egy gyógyítóért, hogy az varrja össze a sebet.

Habár ez elég hihetetlennek hangzik, mégis a visszaemlékezések azt állítják, hogy a kő tyúktojásnyi volt, a patkolókovács pedig annyira büszke volt rá, hogy aranyszínűre festette.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com