Emberkereskedelem és kényszermunka – két ember őrizetben

A Nógrád vármegyei rendőrök őrizetbe vették a szilaspogonyi testvérpárt.A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy testvérpárral szemben.

A nyomozás adatai alapján egy 31 és egy 32 éves férfi szállásért és napi egyszeri étkezésért dolgoztatott többeket egy állattartással foglalkozó vállalkozó telephelyén. Az elvégzett munkáért járó – egyébként versenyképes – jövedelmet a munkások után a testvérpár vette át az állattenyésztőtől, de abból a munkások nem részesültek, saját családjuk megélhetésére fordították. Elvették a megfélemlített és kényszermunkára közvetített személyek okmányait, és emberhez méltatlan körülmények között szállásolták el őket.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve május 7-én összehangolt akció során fogták el az elkövetőket, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, illetve őrizetbe vettek. Kutatást tartottak és szemlét folytattak le a helyszínen. Munkatársaink vagyonvisszaszerzés keretében közel 8 millió forintot foglaltak le. A nyomozók kezdeményezték a két férfi letartóztatását.

Az emberkereskedelemmel összefüggő eljárásokat a rendőrség kiemelten kezeli. Az ilyen bűncselekmények elleni eredményes küzdelemben azonban mindannyiunknak szerepe van. Ezért aki tudomást szerez arról, hogy valakit erőszakkal, zsarolással, bántalmazással vagy fenyegetéssel félelemben tartanak, kérjük, tegyen bejelentést a rendőrségen!

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com