Emberölés miatt nyomoznak a Sátoraljaújhelyen elhunyt rab ügyében

Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben július végén történt haláleset ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.Kovács Katalin közleményében azt írta: az ügyben "a nyomozó ügyészek elvégezték a helyszínen szükséges eljárási cselekményeket, azonban a tényállás teljes körű felderítése összetett szakértői vizsgálatokat követően történhet csak meg". Hozzátette: eddig gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

    
A büntetés-végrehajtás honlapján július 23-án jelent meg egy közlemény, miszerint elhunyt egy 34 éves fogvatartott a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Egy 34 éves jogerős büntetését töltő fogvatartott dühöngő magatartást tanúsított és támadólag lépett fel, amellyel a felügyelet felszólítására sem hagyott fel, ezért vele szemben szükségessé vált a kényszerítő eszköz alkalmazása - írták akkor közleményükben.     


Hozzátették: a fogvatartott az intézkedés során rosszul lett, majd eszméletét vesztette. A börtön egészségügyi személyzete azonnal megkezdte újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat kiérkező munkatársai folytattak, azonban a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a fogvatartott életét már nem tudták megmenteni - közölték akkor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com