Új gyanúsított a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, egy ott dolgozó nőt hallgattak ki

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt igazgató érdekében; az ügyészség az őrizetben lévő nő bűnügyi felügyeletét indítványozza.

Letartóztattak két kábítószer-kereskedéssel gyanúsított férfit

Letartóztattak két kábítószer-kereskedéssel gyanúsított férfit, két vásárlójukat és egyikük feleségét - aki rendőr volt - fogyasztással gyanúsítják - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

Volt élettársa megölésével gyanúsítanak egy katonát

Megölte korábbi élettársát és súlyosan megsebesítette a nő rokonát a gyanú szerint egy szolgálaton kívüli katona Kaposváron - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-t.

Újabb gyanúsítások a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

Hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsította a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban a korábbi igazgatót a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kedden - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben az MTI-vel.

Külföldi férfi támadt a rendőrökre egy vidéki bevásárlóközpont kaszinója előtt

Külföldi férfi támadt rendőrökre egy vidéki bevásárlóközpont kaszinója előtt, a vádlottat a Debreceni Járásbíróság jogerősen 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és 3 évre kiutasította Magyarország területéről.
Rendőrökre támadt egy család több tagja Siófokon, őrizetbe vettek három embert

Rendőrökre támadt egy család több tagja Siófokon, őrizetbe vettek három embert

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást és vett őrizetbe három embert - közölte a Központi Nyomozó Főügyészségszerdán az MTI-vel.

Letartóztattak egy nőt, aki robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a nőt, aki robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének, és ügyészeket fenyegetett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy volt miniszteri biztos ellen korrupció miatt

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken a jelenleg is lakóhely elhagyását tiltó bűnügyi felügyeletben lévő férfi - aki korábban miniszteri biztos volt - és társa ellen.

KNYF: őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit

Őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit, ellene emberölés előkészülete miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és kezdeményezték a letartóztatását - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az MTI-vel.

Vesztegetés miatt emeltek vádat a vizsgabiztosok ellen

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 59 ember ellen a Kecskeméti Törvényszéken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Letartóztattak egy férfit, aki azt tervezte, hogy végez egy ügyésszel és egy bíróval

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki azt tervezte, hogy végez három emberrel: a haragosával, egy ügyésszel és egy bíróval - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Titkosszolgálati tisztnek adták ki magukat, letartóztatták őket

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte négy ember letartóztatását, akik közül ketten a gyanú szerint titkosszolgálati tisztnek adták ki magukat, hogy így szerezzenek pénzt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.