A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.
Újra megnyílik a Horizon Europe program a magyar kutatók előtt, miután az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a korábban felfüggesztett kohéziós források felszabadítását - közölte a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán.
Azok a gyerekek is küzdhetnek olvasási nehézséggel, akiknek az eredményei ezt nem jelzik feltétlenül - figyelték meg a Pécsi Tudományegyetem kutatói.
Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.
Rekordmagasra, 90 százalékra nőtt azoknak a 30-59 éves magyaroknak az aránya, akik fontosnak tartják az öngondoskodást, azonban a megkérdezettek 73 százaléka kevesebbet tud félretenni idős éveire, mint szeretne.
Sokkoló eredményre jutott a Rákkutatási Világalap friss elemzése.
A Semmelweis Egyetem (SE) kutatói 300 pszichiátriai fekvőbeteg bevonásával vizsgálták a gyermekkori traumák és a felnőttkori öngyilkossági kockázat közötti kapcsolatot.
Több mint 2100 programot kínál az idei Kutatók éjszakája pénteken és szombaton országszerte.
Tegze Miklós, Bortel Gábor és Faigel Gyula, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói kapják idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Gregori Aminoff-díját egy új kristályszerkezet-meghatározási módszer kidolgozásáért.
Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.
Öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség 1944 és 1952 közötti történetének, a korszak kulturális és intézményi hálózatainak, valamint a kommunista diktatúra hatalomgyakorlásának és az értelmiségi életutakra gyakorolt hatásának a vizsgálatára.
Pályázatot írtak ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöki és elnök-helyettesi pozíciójára - közölte a Tudományos és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.