NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.

NAV: kampányra felhasznált közpénz miatt kutatásokat tartottak egy alapítványnál

Kutatások tartottak egy budapesti alapítványnál hétfőn a nyomozók, mivel a gyanú szerint a szervezet a költségvetési támogatását nem az előre meghatározott célra, hanem a 2024-es önkormányzati választások előtti kampánytevékenységre használta fel.

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NAV: több mint 1200 liter sört találtak egy furgonban Komáromnál

Több mint 1200 liter sört találtak egy Szlovákiából érkezett furgonban Komáromnál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

NAV: lekérdezhetők az e-pénztárgépek adatai

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása.

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.

NAV: novembertől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében.

NAV: több mint százezer hamis ruhát foglaltak le egy török férfitől, milliárdos kárt okozott

Bűnismétlés miatt indítványozták annak a török üzletembernek a letartóztatását, akitől több mint százezer hamis ruhát foglaltak le.

NAV: több mint 90 millió forintra büntethetnek egy kettős számlázást folytató céget

Több mint 90 millió forintra büntethetnek egy webshopot, amely két számlázóprogramot használt, úgy tüntette el utánvételes bevételeit - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

NAV: az összes biztonsági őr feketén dolgozott egy egyetemi rendezvényen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai súlyos foglalkoztatási szabálytalanságot tártak fel egy rendezvénybiztosítást végző társaságnál.

NAV: szerdáig lehet regisztrálni az szja 1 százalékára

Szeptember 30-ig kell regisztrálniuk azoknak a civil szervezeteknek, amelyek 2027-től igényt tartanak a magánszemélyek 1 százalékos szja-felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.

NAV: a revizorok információs kártyával segítik a nyugtaadat-szolgáltatást

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban.