Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.Tavaly április 27-én kora reggel Győrben, a Szent István úton sétáló baráti társaság mellett állt meg egy piros Suzuki, amelyből kiszállt egy fiatalember, és az egyik, 21 éves férfit – néhány pofon kíséretében – beszállásra kényszerítette.

A kocsiban az agresszív fiatalemberen kívül két férfi és egy nő tartózkodott. Elmondták az áldozatnak, hogy barátja pénztartozását rajta fogják behajtani. Több vármegyei településen élő ismerősüknél is megálltak, közben arra kényszerítették a sértettet, hogy netbankján keresztül indítson 500 ezer forintos hitelfelvételt. A tettesek közölték, hogy ameddig ez a tranzakció nem jön létre, addig nem engedik el a győri férfit.

A sértett egyik ismerőse – aki a Szent István úton látta az emberrablást – értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül kiderítették az áldozat tartózkodási helyét, és még aznap kora este kiszabadították a fiatalembert.

A nyomozók a három bűnözőt – egy 26 éves győri nőt, egy 19 éves öttevényi, valamint egy 23 éves, megyeszékhelyen élő férfit – emberrablás bűntette miatt hallgatták ki.

A bűncselekmény értelmi szerzője, a negyedik elkövető elrejtőzött a hatóság elől, így ellene a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók megállapították a 30 éves férfi tartózkodási helyét, és november 26-a reggelén Koppánymonostorban fogták el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

A rendőrök szintén körözést bocsátottak ki az utolsó szabadlábon lévő tettes, egy 40 éves mosonmagyaróvári férfi ellen, akit január 9-én reggel fogtak el Győrben, a Radnóti Miklós utcai tartózkodási helyén. Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com