Emelkedett a hágai házrobbanás halálos áldozatainak száma, bűncselekményre gyanakszanak

Hatra emelkedett hétfőre a hétvégén Hágában történt lakóházrobbanás megtalált halálos áldozatainak száma, a főügyészség pedig közölte, hogy vannak bűncselekmény elkövetésére utaló jelek.A tűzoltók kora reggel számoltak be arról, hogy éjszaka egy újabb holttestet, immár a hatodikat találták meg a romok között. A rendőrség egyelőre négy halálos áldozatot azonosított, egyikük egy 17 éves lány.

Helyi tisztviselők már vasárnap este egy sajtótájékoztatón elmondták, hogy a robbanás hátterében bűncselekmény állhat, de nem kívánták kommentálni azokat a feltételezéseket, hogy az épületben kábítószerlabor lehetett. A hatóságok további információkat kértek egy autóról is, amely a robbanás után nagy sebességgel elhajtott, és amelynek egyelőre nem sikerült a nyomára bukkanni. Az Omroep West című napilap hétfőn azt írta, hogy a rendőrség benzineskannákat talált a helyszínen.

A holland főügyészség szintén úgy nyilatkozott, hogy vannak bűncselekmény elkövetésére utaló jelek az ügyben, és ezt az állítást David van Weel igazságügyi miniszter is megerősítette. Hozzátették azonban, hogy még nem zárnak ki más lehetséges okokat sem. Vilmos Sándor király és Máxima királyné hétfő reggel a tragédia helyszínére látogatott, ahol a mentőszolgálat még mindig kutat a romok között. Az uralkodó megdöbbenését fejezte ki a robbanás okozta pusztítás mértéke miatt, és együttérzését fejezte ki az áldozatokkal, illetve a hozzátartozókkal.

A robbanás mintegy 19 lakóházat rongált meg, az incidens károsultjai számára indított adománygyűjtő kampány keretében vasárnap estig 250 ezer euró gyűlt össze.

(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com