Erdogan az idlíbi katonai művelet megindításával fenyegette meg a szíriai kormányerőket

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán Ankarában a kilátásba helyezett idlíbi török katonai művelet megindításával fenyegette meg a szíriai kormányerőket, amelyek a török vezetés többszöri felszólítása ellenére folytatják offenzívájukat az ellenzéki fegyveresek kezén lévő északnyugat-szíriai tartományban.Erdogan, aki a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) az elnöke is egyben, az AKP parlamenti frakcióülésén felszólalva kiemelte, hogy  "küszöbön áll" az idlíbi beavatkozás. Jelezte egyúttal, hogy ezek már Ankara utolsó figyelmeztetései, miután az előkészületeket megtették.

    
A török államfő - szóvivője, Ibrahim Kalin előző napi kijelentését megerősítve - leszögezte: Törökország sajnos nem érte el a kívánt eredményt az idlíbi helyzet csillapítása ügyében másfél hete zajló török-orosz tárgyalásokon.

Mindazonáltal hangoztatta: "bármibe is kerüljön, eltökéltek vagyunk, hogy biztonságos helyé tegyük Idlíbet mind Törökország, mind a térségben lakók szempontjából".
    

Erdogan először február 5-én szólította fel az Idlíbnél előrenyomuló szíriai kormányerőket, hogy még februárban vonuljanak vissza a Törökország és Oroszország által 2017 májusa óta tervezett északnyugat-szíriai feszültségcsökkentési övezet határához, amelyen Ankara megfigyelőpontokat alakított ki. A török államfő már akkor leszögezte, hogy amennyiben Damaszkusz csapatai nem tesznek eleget a felszólításnak, "Törökország arra kényszerül, hogy maga végezze el ezt a munkát".
   

A szíriai kormányerők és a török hadsereg között február 3-án és 10-én heves harcok törtek ki Idlíbben, miután Damaszkusz csapatai tüzérségi támadásokat hajtottak végre a török egységek ellen. Az incidensekben 14 török katona vesztette életét, 45 további pedig megsebesült. Ankara hetek óta küldi az erősítést a térségbe, valamint a két ország határára, amivel a védelmi minisztérium korábbi közlése szerint a török megfigyelőállások biztonságának szavatolása és az összecsapások leállítása a célja.
    

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők tavaly áprilisban indítottak átfogó offenzívát a lázadók kezén lévő északnyugati országrész ellen orosz támogatással. Idlíb nagy részét, valamint a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartományok egy részét a Haját Tahrír as-Sám (HTS) ernyőszervezet dzsihadistái, továbbá más kisebb iszlamista milíciák, illetve a török támogatást élvező, mérsékelt felkelő csoportok tartják ellenőrzésük alatt. Az előrenyomulás december közepén vett új lendületet. A damaszkuszi erők műveletei ráadásul annak ellenére fokozódnak, hogy idén január 12-én török-orosz tűzszüneti megegyezés született Északnyugat-Szíriát illetően.
    

Ankara azért ellenzi Damaszkusz idlíbi offenzíváját, mert attól tart, hogy újabb menekülthullám indul meg Törökország felé. Az ENSZ becslései szerint csak december elejétől mostanáig több mint 900 ezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására a harcok dúlta régióban. Erdogan szerdai beszédében a Földközi-tenger keleti medencéjében folytatott török próbafúrásokkal összefüggésben bejelentette, hogy Ankara megvette harmadik fúróhajóját is, amely hatodik generációs, és 11 ezer 400 méteres mélységig tud lehatolni. Az elnök jelezte: a hajó márciusban érkezik Törökországba és - a teszteket követően - a tervek szerint még az idén megkezdi a szénhidrogének utáni kutatást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com