Fegyveresek támadtak tádzsik határőrökre, az összecsapásban többen meghaltak

Fegyveres csoport ütött rajta szerdára virradó éjjel a tádzsik-üzbég határ egyik tádzsik határőrposztján, az akcióban és a tádzsik belügyi alakulatok ellentámadásában 17 ember vesztette életét; a hatóságok közlése szerint a támadók az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjai voltak, és Afganisztánból hatoltak be az országba.A határőrség közleménye szerint húsz álarcos támadó rohanta meg a főváros Dusanbétól mintegy 50 kilométerre nyugatra lévő, 4-es számú "Iskobod" határőrposztot, és az akcióban öt gépkarabélyt is zsákmányoltak.

   
A határőrséget irányító belbiztonsági tárca tájékoztatása szerint - amint azt a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentette - a rajtaütésre reagáló belügyi alakulatok bekerítették a támadókat, és "megsemmisítettek 15 fegyveres bűnözőt", további ötöt pedig elfogtak. A katonai műveletben ugyanakkor életét vesztette egy határőr és a tádzsik belügyi erők egyik munkatársa.
    

A tádzsik nemzetbiztonsági bizottság közlése szerint a támadók az Iszlám Állam fegyveresei voltak, és az észak-afganisztáni Kunduz tartományból érkeztek. Vasárnap keltek át a határon, és a Kubogyijen nevű település környékére érkezve készítették elő a támadást. A kihallgatás során azt mondták, hogy a szóban forgó határőrposzt volt számukra a "legkedvezőbb hely" a támadás végrehajtására - közölte a bizottság.
    

A két közép-ázsiai volt szovjetköztársaság több mint 1330 kilométer hosszan határos egymással. Közös határuk mintegy húsz százalékát azonban a Szovjetunió 1991-es szétesése óta nem jelölték ki pontosan. A határ egyes szakaszainak megállapításáról a két ország elnöke 2018 márciusában részleges szerződést írt alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com