Fejvesztve menekültek a kísértetjárta erődből a szellemvadászok

Kiakasztó szellemtörténetek.

A paranormális jelenségekkel kapcsolatos történetekről mindig csak annak mesélője tudhatja, hogy valóban megtörtént-e az a hátborzongató élmény, amelyről beszámolt, éppen ezért az alábbi szellemtörténetekről sem állíthatjuk, hogy igazak, ám az biztos, hogy mind félelmetes.A szellemvadászok menekültek a kísértetjárta erődből: Közel tíz éve foglalkozik paranormális nyomozással Tony Ferguson, és felesége, Beth a szakértői csapatával, ám semmi sem borította ki őket annyira, mint az, amit a hampshire-i Gosportban található Fort Gilkicker átéltek.

Elmondásuk szerint a hátborzongató erődben tett vizsgálatuk során az egyik kamera olyan vérfagyasztó hangokat vett fel, mint például a gonosz nevetés, léptek zaja. Emellett részük volt más kiakasztó élményben is, így például abban, hogy éles fájdalom hasított Tony kezébe.

„Jellemzően több időt töltünk a nyomozással, de most másfél óra után kijöttünk. Miközben fogtam a kamerát, úgy éreztem, hogy ott van valami velünk a szobában. Amikor letettem a kamerát, akkor elektromos hangot hallottunk, majd fájdalmat éreztem a kezemben. Az erődben azonban nincs áram, tehát nem származhatott onnan az áramütés. A csapat egyszerűen ki akart jutni az épületből” – emlékezett vissza Tony.

A Fort Gilkicker erődöt az 1800-as évek végén építették Stokes Beach-en a haditengerészeti részére, jelenleg luxusotthonokat akarnak kialakítani benne.A pár megdöbbent, amikor a temetőben készült fotókon kísérteties arc jelenik meg a sír mögött: Hátborzongató szellemfotót készített Amir Jardan, amikor a párjával, Amy Notley-val és nagynénjével, Suzanne Singletonnal kiment a hampshire-i East Boldre egyik temetőjébe.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Amir elmondta, hogy teljesen biztos abban, hogy egyedül voltak a sírkertben, de úgy érezték, hogy valami figyeli őket, és határozottan állítja, hogy egy szellemet fényképezett le.

Amir egyik fotóján egy rémisztő, leginkább férfi arcra emlékeztető jelenség látható, míg egy másikon, amit másodpercekkel korábban készített ugyanarról a sírkőről, még nem látszik a szellemalak.

Amir azt állította, hogy eleinte ijesztően csendes volt a temető, de miután meglátták az alakot a fotón, lépteket hallottak. A rémisztő élmény az addig szkeptikus Amyt is megijesztette. Mint kiderült, a szóban forgó temető híres a paranormális jelenségekről, és állítólag sok benne a gonosz szellem.Hátborzongató „boszorkány”, aki az utakat ellenőrzi: A helyiek szerint egy boszorkány kísért Kolumbia fővárosában. Jorge Mogolla, az egyik helyi arról számolt be, hogy a félelmetes nő, aki egy nagy fekete kalapot visel, széttárt karokkal áll meg az út közepén, hogy elállja az utat, és csak akkor tűnik el, ha keresztet mutatnak neki.

Egy felvétel, amelyen úgy tűnik, hogy egy szellem suhan el egy férfi mögött, futótűzként terjedt el. Sokan azonban azon a véleményen vannak, hogy csak a helyiek találták ki a boszorkányt, méghozzá azért, hogy ezzel vegyék el a turisták kedvét attól, hogy a városba látogassanak.Egy apa ijesztő felvételeket készített egy furcsa szellemről: A paranormális nyomozással foglalkozó, egy temetőnél, „szellemjárta” házban élő Sean Reynolds azt állítja, hogy olyan felvételt készített, amelyen egy jelenség becsukja a gardrób ajtaját, amikor ő a párjával, Rebecca Palmerrel és a hét hónapos kislányukkal, Ellával, lefekvéshez készülődtek.

Elmondása szerint mind az ágyon ültek, amikor az ajtó magától megmozdult. A férfi gyorsan elővette a mobilját, és megkérte a szellemet, hogy ismételje meg az ajtó mozgatást, mire a gardrób belülről bezáródott.

Sean úgy véli, hogy a szellem követte őket a Ghost Dimension című műsoruk legújabb részének forgatásáról:

„Egyelőre nem tudjuk, hogy mi a pontos célja a szellemnek a családunkkal, és miért követett minket haza, de kiderítjük, és gondoskodni fogunk a családunk védelméről.”Egy apa a fiával egy várlátogatás során belefutnak egy szellembe: A házi feladatában akart segíteni Jon Wickes fiának, Harrynek, ezért elmentek a kenti Eynsford kastélyba, hogy többet tudjanak meg annak történelméről.

A kastélyban készített fotók azonban izgalmasabbá tették a látogatást, ugyanis az egyik kép hátterében megjelent egy rejtélyes, fekete köpenyt viselő alak. Jon nem volt biztos abban, hogy mit lát, és úgy tudta, hogy senki sem volt a közelben, amikor fotózott, ezért kikérte egy paranormális nyomozó véleményét, amely szerint nincs magyarázat az árnyember megjelenésére.

Egy helyi legenda azt állítja, hogy a szellem, egy fekete szerzetes, akit már korábban is láttak a környéken. Lehet, hogy a szellem William de Eynsford, aki 1130-ban visszavonult, hogy szerzetesként éljen.Dermesztő kép a „női vámpírszellemről”: A délkelet-indonéziai Kelet-Jáva tartományban, Probolinggo városának egyik karaoke bárjában, egy rendőrségi razzia közben készült a fenti kép, amelyen a karaoke asszisztens groteszk természetfeletti arccal és ragyogó szemekkel jelent meg.

Azt követően, hogy a fotót nyilvánosságra hozták, gyorsan elterjedt, majd egy helyi paranormális nyomozó, Ahmad Hasyim megállapította, hogy túlvilági lény látható rajta. Szerinte ez egy iszlám dzsinn, amit az indonéz mitológiában kuntilanak, azaz női vámpírszellemként ismert.

A kép annyi pánikot és vitát szült a közösségi médiában, hogy a rendőrség végül közleményt adott ki, amiben tagadták, hogy szellem járt a helyszínen, és valójában csak egy nő viselt fekete virágmintás fátylat. Talán tényleg ilyen egyszerű a magyarázat?James Bulger gyászoló édesanyja azt hiszi, hogy meggyilkolt a fia visszatért hozzá: 1993-ban rabolta el és ölte meg a 2 éves James Bulgert a 10 éves Jon Venables és ugyanennyi idős Robert Thompson.

A gyermekét gyászoló Denise beengedte a második férjével, Stuarttal közös otthonában Trevor McDonald műsorvezetőt, hogy megmutassa, hogyan tartja életben a kisfia emlékét. Az asszony elmondta, hogy nagyon fontosak számára a vörösbegyek, mert mindig, amikor lát egyet, akkor úgy érzi, hogy James látogatta meg.

Azt is elmondta, hogy vörösbegyes képekkel veszi körül magát, mert szerinte ez a madár a fia szimbóluma. A legenda szerint a vörösbegy annak a jelképe, hogy az elhunyt szerettünk visszatért hozzánk, Denise-t pedig gyakran találkozik vörösbegyekkel.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com