Felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte azt a férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütött egy rendőrt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint még január 22-én este a rendőrök polgárőrök jelenlétében ellenőriztek szabálytalanul várakozó járműveket egy Pest vármegyei település parkolójában. Ekkor egy járó motorú autóban egyedül ült egy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló férfi, akinek korábban vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt elrendelték a bűnügyi felügyeletét.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, aki az intézkedés közben hirtelen visszaült a járó motorú gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy az eljáró rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, elindult az autójával. A férfi elütötte a rendőrt, aki egyensúlyát elvesztve ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról leesett, de a lábán meg tudott állni. Ezután a férfi elhajtott a helyszínről a lakóhelyére, ahol a rendőrök elfogták.

Az ügyben a Dabasi Járásbíróság egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosításáért fellebbezést jelentett be - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com