Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki azzal fenyegetett egy rendőrt, hogy megöli

Felfüggesztett börtönre ítélte - hivatalos személy elleni erőszak miatt - a bíróság azt a férfit, aki azzal fenyegetett meg egy rendőrt, hogy megöli - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a rendőrök január 21-én egy nyírségi település egyik ingatlanjában intézkedtek egy nővel szemben, aki a szabálysértési bírság meg nem fizetése helyébe lépő elzárást nem töltötte le.
      

Az intézkedés során az eljárás alá vont nő édesapja is a házban tartózkodott, aki az egyik, általa korábbról ismert rendőrrel kiabálni kezdett, azt kifogásolva, hogy milyen alapon ment be a házba, majd távozásra szólította fel. A rendőr közölte a férfival is az intézkedésük okát, egyúttal felszólította a férfit a cselekményének abbahagyására.
    

A férfi ennek nem tett eleget, a rendőrt továbbra is folyamatosan, indulatosan kiabálva, őt sértegetve távozásra szólította fel, miközben megszurkálásával, torkának elvágásával, megölésével, fejének szétverésével fenyegette. A férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, ha a rendőr nem hagyja el az ingatlant, akkor "másik rendőrgyilkosság lesz!".
    

A férfit a rendőrök előállították a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségre, ahol őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A regionális nyomozó ügyészség a férfit gyorsított eljárásban a Nyírbátori Járásbíróság elé állította, ahol a bíróság jogerősen 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette - áll az ügyészségi közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com