Ferenc pápa a pápaválasztó bíborosok számának növelését mérlegeli

A Vatikánban mérlegelik, hogy megemeljék a pápaválasztó bíborosok létszámát, a mostani 120-ról 140-re - értesült pénteken az ANSA olasz hírügynökség.

ferenc pápaA pápaválasztó, vagyis a nyolcvan évnél fiatalabb bíborosok létszámának növelését tartalmazó dokumentumot Antonio Canizares Lloveza spanyol bíboros dolgozta ki az utóbbi hónapokban. Az ANSA tudomása szerint a tervezetet jelenleg Ferenc pápa tanulmányozza. Az egyházfő a pápaválasztó bíborosok létszámának módosítását a Vatikánba február közepére összehívott bíborosi tanácskozáson (konzisztóriumon) akarja ismertetni.

A mindenkori egyházfőt megválasztó bíborosok számát VI. Pál 1975-ben maximum 120 főben határozta meg. A létszámot 1996-ban II. János Pál is megerősítette. Ezt Ferenc pápa a tervek szerint hússzal akarja növelni. Ezzel jelentősen változhat a pápaválasztó testület földrajzi megoszlása, mivel a hagyományosan európai többségű pápaválasztók sorai főleg a harmadik világból érkező bíborosokkal bővülnének.

A nyolcvanadik év betöltése és halálozások miatt jelenleg 110 pápaválasztó bíborosok van. Egy esetleges pápaválasztó konklávén most Európát 52, Észak-Amerikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 16, Afrikát 13, Ázsiát 11, Óceániát 1 pápaválasztó bíboros képviselné.

Ferenc pápa azonban a februári konzisztóriumon 15 új pápaválasztó bíborost kreál, miközben mások elérik a nyolcvanas korhatárt és elesnek a pápaválasztói jogtól. A Ferenc pápa által kiválasztott 15 új bíborosból csak öt európai.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com