Ferenc pápa a pedofília áldozataival találkozik

A papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozataival találkozik Ferenc pápa hétfőn a vatikáni Szent Márta-házban - értesült az olasz sajtó.

ferenc-papaA hír elsőként a vatikáni eseményeket valós időben közlő Il Sismografo olasz portálon jelent meg. A honlap értesülései szerint Ferenc pápa magántalálkozón fogadja a Vatikánban a pedofília hét áldozatát, akik az Egyesült Államokból, Nagy Britanniából és Lengyelországból érkeztek. Az egyházfő misét mutat be nekik a Szent Márta-ház kápolnájában, majd beszélget velük, "meghallgatva szenvedésük történetét" - írta az Il Sismografo.

Ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozataival találkozik. A találkozót az egyházfő a szentföldi útjáról május 26-án Rómába visszatérő repülőútján jelentette be. Akkor úgy fogalmazott, hogy a gyerekekkel visszaélő papok Istent árulják el.

Az áldozatokkal való találkozás zárja a Ferenc pápa által a kiskorúak védelmében felállított vatikáni bizottság hétvégén tartott ülését. A bizottságot Sean Patrick O’Malley bíboros vezeti és tagja Marie Collins ír asszony is, aki gyermekkorában egy pedofil pap áldozata volt.

A pedofília áldozataival elsőként XVI. Benedek 2008 áprilisában a washingtoni nunciatúrán találkozott. Azt követően Ausztráliában, Máltán, az Egyesült Királyságban és Németországban tett látogatása során is volt ilyen találkozó. Az ír egyházat érintő pedofilbotrányt követően XVI. Benedek 2010 márciusában levelet írt az ír katolikusoknak, amely a pedofília áldozatainak és családtagjaiknak szólt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com