Ferenc pápa: a vallásszabadság minden ember eltulajdoníthatatlan joga (2. rész)

A hitükért diszkriminált, üldözött és legyilkolt keresztényekért imádkozott Ferenc pápa pénteken a Szent Péter téren az egyház első vértanúja, Szent István ünnepnapján.

ferenc-papaFerenc pápa a déli Úrangyala-imádságot (Angelus) kísérő beszédében azt a reményét fejezte ki, hogy a mai mártírok áldozata az egész világon megerősíti a "vallásszabadság elismerését és biztosítását, amely minden ember eltulajdoníthatatlan joga". Az egyházfő hangsúlyozta, hogy ma is nagyon sokan halnak meg hitükért.

Ferenc pápa kijelentette, hogy az első keresztény vértanúra, Szent Istvánra való emlékezés nem zavarja meg a karácsony hangulatát. Ellenkezőleg ez az, ami megfosztja a karácsonyt "a hamis ünneplés negédes mázától" - fogalmazott Ferenc pápa. Arra szólította fel a mai keresztényeket, hogy hitükhöz következetesen éljenek: "keresztényként éljetek (...) nem lehet azt mondani, hogy keresztény vagyok és közben pogányként élni!".

A pápa megjegyezte, egyáltalán nem könnyű keresztény életet élni, de "szép, nagyon szép".

A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából beszélő Ferenc pápa köszöntötte az Istvánokat és Stefániákat, és köszönetet mondott a világ minden részéből neki küldött karácsonyi üdvözletekért. Azt mondta, sajnos, nem tud mindenkinek külön-külön válaszolni. A Szent Péter téren levő tömeg együtt kiáltott "boldog karácsonyt" az egyházfőnek.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com