Ferenc pápa felgyorsítja a papok által elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálását

Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálására - jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A hét főből álló bizottságot bíborosok és püspökök alkotják. A bizottság elnökét és tagjait Ferenc pápa nevezi ki. Federico Lombardi hangsúlyozta, hogy a kinevezések minél előbb megtörténnek, mivel az egyházfő akarata szerint a bizottságnak minél előbb meg kell kezdenie a munkáját. A Ferenc pápa által felállított újabb vatikáni testület feladata a papokat érintő legsúlyosabb bűncselekmények (latinul delicta graviora) kivizsgálása lesz.

A kánonjog értelmében az egyház tagjai által a hit és az erkölcs ellen elkövetett bűncselekményekről van szó, amelyek között szerepelnek a papok által elkövetett szexuális visszaélések is.

vatikanA papi pedofília eseteinek kivizsgálása a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik. Az ügyeknek az utóbbi években megemelkedett száma miatt azonban a Hittani Kongregáció munkája lassan halad. Ferenc pápa az eljárások felgyorsítása érdekében hozta létre a most felállított bizottságot - hangoztatta a szentszéki szóvivő. Ferenc pápa tavaly decemberben már létrehozott egy pedofília ellenes vatikáni bizottságot. Az egyháziakból és laikusokból álló nyolcfős bizottság élére Sean O'Malley amerikai bíborost nevezte ki. A tagok között van Marie Collins ír asszony, akit gyermekkorában egy pap erőszakolt meg. Ennek a bizottságnak a munkája is lassan halad. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága tavaly azt állapította meg, hogy a Vatikán eddig nem tett meg minden tőle telhetőt a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére és a pedofíliaügyek kivizsgálására.

A Vatikán adatai szerint az utóbbi három évben évente hatszáz pedofíliaügyet jelentettek a Hittani Kongregációnak. Az ügyek többsége 1965-1985 között elkövetett visszaélésekre vonatkozik. A pápai állam csendőrsége szeptemberben letartóztatta Jozef Wesolowski volt nunciust, akit a vele szemben felmerült pedofília vádak miatt júniusban a Vatikán már laikus státusba helyezett. A volt papot azóta a Vatikánban tartják fogva.
forrás.MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com