Ferenc pápa: könnyekkel teli a karácsony a világban

Háborúval, fájdalommal és könnyekkel teli a karácsony a világban Ferenc pápa szerint, aki a római Szent Péter bazilika központi lodzsájáról délben mondott beszédében békét sürgetett Irakban, Szíriában és Ukrajnában is.

papa_ferenc_0513Ferenc pápa a békének szentelte karácsonyi beszédét, amelynek jelentős részében a világban dúló konfliktusokat és az ezek miatt okozott szenvedést sorolta fel.

A pápa úgy fogalmazott: Irak és Szíria túl régóta szenved a konfliktustól, amelyben etnikai és vallási csoportok "brutális" üldöztetés áldozatai. Az egyházfő megemlékezett a közel-keleti térségben és az egész világon otthonukat elveszítő menekültekről.

"A velük szembeni közömbösség közelséggé, az elutasítás befogadássá változzon" - hangoztatta a pápa humanitárius segítséget sürgetve a telet menekülttáborokban töltő százezrek számára. Békét sürgetett Ferenc pápa az egész Közel-Keleten, a Szentföldön pedig támogatást szorgalmazott az izraeliek és palesztinok közötti párbeszéd mellett elkötelezett felek számára.

Az egyházfő megemlékezett az Ukrajna "szeretett földjén" szenvedőkről azzal a reménnyel, hogy a feszültség oldásával sikerül legyőzni a gyűlöletet és az erőszakot a testvériség és a megbékélés útjára lépve. Békét kért Nigériában, "ahol túl sok vér folyik és (…) túl sok embert gyilkolnak le", valamint az afrikai kontinensen Líbiában, Dél-Szudánban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. Ferenc pápa párbeszédre és testvéri együttélésre sürgetett.

A katolikus egyházfő hosszasan és erős szavakkal beszélt az erőszak, kizsákmányolás, emberkereskedők áldozataivá váló gyermekekről. Azokról a gyerekekről, akiket harcra kényszerítenek, akiktől megtagadják az élethez való jogot, vagy "szemünk láttára élnek vissza azzal és gyilkolják le őket" a világ "cinkos csendje" közepette. Az egyházfő vigaszt kért a Pakisztánban a karácsony előtti héten legyilkolt gyermekek családjainak.

A pápa hangsúlyozta, hogy a háborúkat, üldözést, rabszolgaságot a "világiasságba és közömbösségbe süppedt" emberek kemény szívvel szemlélik.

"Mennyi könny van ezen a karácsonyon!" - mondta Ferenc pápa, azt kérve, hogy a fegyverekből eke, a pusztításból kreativitás, a gyűlöletből szeretet és gyengédség legyen. Egyébként ezért imádkozott a szenteste bemutatott misén is.

A pápa megemlékezett az ebolajárvány betegeiről az afrikai Libériában, Sierra Leonéban és Guineában, köszönetet mondva a betegeket ápolóknak.

Beszéde végén az egyházfő latin nyelvű Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra.
A szentszéki szóvivő szerint a hívőkkel és turistákkal teljesen megtelt Szent Péter téren nyolcvanezren hallgatták Ferenc pápát.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com