Gáz-riasztó fegyverrel lőtt egy tartalékos katona egy szegedi szórakozóhelyen, garázdaság miatt állt bíróság elé

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította azt a tartalékos katonát, aki egy gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött egy szórakozóhelyen - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint a tényleges katonai szolgálatát töltő tartalékos katona vasárnap hajnalban ittas állapotban jelent meg egy szegedi szórakozóhelyen. Az ötvenes évei elején járó férfi a pultnál alkoholt rendelt, majd miután megitta az italát elővette az oldaltáskájából a gáz-riasztófegyverét, azon töltőfogást végzett és a riasztófegyver csövét a padló felé tartva azzal egy lövést adott le, majd távozott a helyszínről.

A lövés személyi sérülést, kárt nem okozott. Mint írták, az elkövető cselekménye kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásnak minősült, amely alkalmas volt arra, hogy a szórakozóhelyen tartózkodó személyekben megbotránkozást, riadalmat keltsen, megvalósítva ezzel a garázdaság bűncselekményét. A főügyészség közölte: a férfi gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az elkövetőt hasonló cselekmény elkövetése miatt nemrég szabálysértési eljárásban vonták felelősségre.

Az ügyben a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa 14 nap elzárásra és speciális katonai büntetésként lefokozásra ítélte az elkövetőt, akinek ezzel megszűnik szolgálati jogviszonya. Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be - olvasható a kommünikében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com