Gyalogosok közé hajtott egy jármű Berlinben

Gyalogosok közé hajtott egy jármű szerdán Berlinben.Az első sajtójelentések szerint egy ember meghalt és nyolcan megsebesültek. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a nagykövetség munkatársai már kapcsolatban vannak a rendőrséggel, egyelőre nincs információjuk arról, hogy lenne magyar érintettje a gázolásnak.
    

Az eset Berlin nyugati részének központjában történt, egy bevásárlónegyedben. A beszámolók szerint a jármű felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, majd nagyjából 100 méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg. BZ című berlini lap szerint a jármű egy Renault kisautó.
    

A német főváros rendőrségének első közleménye szerint a járművet vezető férfit őrizetbe vették. Egyelőre nem tudni, hogy baleset történt, vagy szándékos gázolás - írták. A rendőrség és a mentőszolgálat nagy erőkkel vonult a helyszínre, mentőhelikoptert is bevetettek. A környéket lezárták. Az eset a Breitscheid tér közvetlen közelében történt, ahol 2016-ban a karácsonyi vásár idején egy tunéziai szélsőséges iszlamista a tömegbe hajtott egy lopott kamionnal, halálra gázolva 11 embert.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com