Gyilkos lett a próféta, aki azt hitte, hogy hatalma van a halál felett

Önjelölt szentek, akik esetében kiderült, hogy milyen veszélyes a túlzásba vitt hit.Nincs azzal semmi probléma, ha valakinek van hite, de az már gond, ha fanatikussá válik, ugyanis a túlzásba vitt hit veszélyessé vagy ostobává teheti az embert, ahogy ez a most következő önjelölt szentek esetében is történt.

A próféta, aki elvágta egy ember torkát, és megígérte, hogy feltámasztja: Rengeteg pakisztáni követőt győzött meg arról Muhammad Sabir 2014-ben, hogy ő Isten prófétája, és csodálatos erőkkel rendelkezik, így például hatalma van a halál felett.

Sabir nemcsak másokkal hitette el ezt, hanem saját magának is sikerült bebeszélnie, ezért kiválasztott valakit a gyülekezetéből, hogy az megtapasztalja a halált és az újjászületést. A választása Muhammad Niazra esett, akit egy asztalhoz kötözött, majd elvágta a torkát.

Az önjelölt próféta kántálni kezdett, miközben a gyülekezett izgatottan figyelt és várt Niaz feltámadására, ám amikor Sabir azt parancsolta, hogy keljen fel, akkor nem történt semmi.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A dühös tömeg átadta a rendőrségnek Sabirt, akit gyilkosság vádjával tartóztattak le.

A lelkész, aki egy hangszóróval végzett egy nővel: 2016-ban történt, hogy egy önjelölt dél-afrikai lelkész azt állította a híveinek, hogy amennyiben Jézus képes volt a vízen járni, akkor ők is képesek lehetnek mindenre a hit erejével.

Annak érdekében, hogy ezt bebizonyítsa, kiválasztott egy fiatal nőt a hívei közül, majd megparancsolta neki, hogy feküdjön le a gyülekezet elé. A többi hívőnek azt mondta, hogy fogjanak egy nehéz PA hangszórót, amit tegyenek a nő mellére.

A lelkész kijelentette, hogy a nő nem fog meghalni, mert Isten nem hagyja, majd felmászott a hangszóró tetejére, és ráült. A nő tekintete azonban azt üzente, hogy vegyék le róla a terheket. Amikor ez megtörtént, akkor a gyülekezett rájött, hogy a nő meghalt.

Az áldozat bordáit összezúzta a hangszóró súlya, így szinte azonnal meghalt. A lelkész nem érezte bűnösnek magát, ugyanis szerinte a nő azért halt meg, mert nem volt elég nagy a hite.

A prédikátor, aki azt hitte, immunis a kígyóméregre: Erősen hitt abban Jamie Coots, kentucky-i prédikátor, hogy neki nem árt a kígyómarás, mert Isteni védelem alatt áll ellenük, ezért rendszeresen kígyókkal a kezében jelent meg a gyülekezet előtt, akiknek azt tanította, hogy a Biblia azt parancsolja a keresztényeknek, hogy „vegyenek fel kígyókat”.

A prédikátort kilencszer marták meg a kígyók, de ő mindet túlélte, ami szerinte isteni beavatkozásnak volt köszönhető. 2014-ben, amikor is tizedjére marta meg kígyó, akkor nem engedte, hogy kórházba szállítsák, mert hitt benne, hogy Isten megint megmenti. Ebben tévedett, ugyanis egy órán belül meghalt.

Az a prédikátor, aki azt hitte, Isten fedezi az adóját: William Miller teljesen biztos volt abban, hogy 1844. október 22-én eljön az apokalipszis, Amerika gyarmatosítóit pedig azért küldték az Újvilágba, hogy ott előkészítsék Isten új királyságát, de azt is hitte, hogy Jézus hamarosan visszatér.

Mindebben nem egyedül hitt, ugyanis rengetegen követték Millert, aki azonban tévedett, mert a világ nem ért véget 1844-ben. Ennek ellenére az egyik követő, Peter Armstrong nem vesztette el a hitét, ugyanis bebeszélte magának, hogy Jézus azért nem tért vissza, mert az amerikaiknak nem készítettek elő megfelelő szentélyt.

Armstrong vásárolt 181 hold földet Pennsylvaniában, majd meghívta Jézust, hogy költözzön oda. A férfi Isten nevére íratta a földet, hogy az tényleg szent hely legyen. A földet azonban a hatóság visszavette, ugyanis Armstrong legnagyobb meglepetésére, Isten nem fizetett adót.

A tantrikus, aki fekete mágiával próbált megölni egy embert a tévében: India legerősebb tantrikusának nevezte ki magát Pandit Sharma, aki azt is állította, hogy szinte bármire képes a fekete mágia segítségével.

Egy alkalommal a szkeptikus Sanal Edamaruku kihívta tantrikust, hogy az erejét használva ölje meg, méghozzá a tévében élőadásban. Sharma elfogadta a kihívást. Az adásban Sharma varázsszavakat kántált, vizet fröcskölt Edamaruku arcába, majd egy kést mozgatott a teste körül, miközben az ujjait a fejéhez nyomta. Végül felírta Edamaruku nevét egy cetlire, amit elégetett.

Mindezek után nem történt semmi. Amikor ez a helyzet két órával később sem változott, akkor Sharma feladta. Edamaruku szerint Sharma valóban hitt magában, de lehet, hogy ez az eset ráébresztette, hogy még sincs olyan nagy hatalma, mint azt hitte.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

http://ujhazak.com