Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emeltek vádat

Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emelt vádat a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Azt írták: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy vádirata szerint 2021 januárjában a húszas éveik elején járó két rendőr Mohács belterületén, járőrszolgálatuk során kiszolgáltatott élethelyzetű, hajléktalan embereket bántalmazott és alázott meg.
   

Hozzátették: egy alkalommal a fiatalabb rendőr a földön fekvő és ittassága miatt magatehetetlen sértettet társa jelenlétében többször megrúgta a fején, majd pár nap múlva a sértett kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva arra bírták rá, hogy "léggitározzon" és énekeljen. Erről az egyik vádlott videófelvételt készített, amit elküldött egy mohácsi kollégájuknak, az üzenetet fogadó rendőr reagált a videóra, de a tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről nem tett feljelentést, amivel ő is bűncselekményt követett el.
    

A rendőrök egy másik alkalommal a sértettet és egy másik hajléktalant könnygázspray-vel indok nélkül lefújtak, egyiküket az egyik vádlott lábon rúgta, amit szintén levideóztak. A főügyészség közlése szerint az egyik bántalmazó rendőr további katonai bűncselekményt is elkövetett azzal, hogy szolgálata végén jelentésében - elöljáróit megtévesztve - valótlanul állította azt, hogy intézkedett egy személygépjármű vezetőjével szemben, holott az ellenőrzés a valóságban nem történt meg.
    

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, kiszolgáltatott személy megalázása és katonai bűncselekmények miatt emelt vádat a három rendőr ellen. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy azzal a rendőrrel szemben, aki nem tett feljelentést a tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről, a bíróság alkalmazzon megrovás intézkedést. A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket bántalmazó rendőrök szolgálati jogviszonya időközben megszűnt, az ügyészség esetükben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
    

Az ügyészség közleményében ismét cáfolta azt a sajtóban megjelent információt, hogy a rendőrök szolgálati autójának fedélzeti kamerája a bűncselekmények elkövetéséről képet rögzíttet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com