Harc a bullying ellen

Október a nemzeti bullying ellenes hónap Amerikában, ahol egyre több gyereket terrorizálnak az iskolákban.bullyingMagyarul iskolai megfélemlítésnek, terrorizálásnak fordíthatjuk az angol bully, bullying szavakat, ami egyre jellemzőbb az Egyesült Államokban, ezért mára annyira központi téma lett, hogy az októbert kinevezték nemzeti bullying ellenes hónapnak.

Napjainkban már a cyberbullying kifejezés is megjelent, mert a technológiai fejlődés miatt, a gyerekek nemcsak az iskolában, hanem az interneten is zaklatják egymást. Jim Bisenius, aki lassan 15 éve szakértője a témának, arra kérte az előadásán a tornateremben ülő több száz gyereket, hogy emelje fel a kezét az, aki már áldozatul esett a bullyingnak.

A gyerekek közül szinte mindenki jelentkezett. A szakértő ekkor elmondta a diákoknak, hogy azt adták a megfélemlítőjüknek, amit az végig el akart érni, tehát azt, hogy féljenek tőle, ráfigyeljenek, és valamit átadjanak neki.

A felmérések szerint háromból egy amerikai gyerek szenved a bullying valamely fajtájától, valamint a gimnazisták 15 százalékát bántották valahogy a világhálón. Az újabb adatok szerint pedig a helyzet egyre rosszabbodik.

Bisenius attól függően változtat az előadásain, hogy azt milyen korcsoportnak tartja, de azt mindig elmondja, hogy hogyan lehet elkerülni a zaklatást. Amennyiben nem sikerül, akkor azt is elmondja, hogy hogyan kell kezelni, ha valaki bullying áldozata lesz.

A szakértő sokszor eljátszik néhány helyzetet, amiben a tanárok segítenek neki, és arra biztatja a diákokat, és az iskolában dolgozókat, hogy aktívan szólaljanak fel, ha azt látják, hogy valakit terrorizálnak.

Bisenius elmondta, hogy nagyon fontos az, hogy napjainkban milyen közegre jellemző a bullying, mert az internet, Facebook, Instagram, Tumblt, és a többi közösségi oldal miatt, a nap 24 órájában terrorizálhatnak valakit.

A szakértő arról is beszélt, hogy a jelenséget nem lehet teljesen megszüntetni, mert biztos, hogy még 90 évesen, az öregek otthonában is lesz olyan, aki másokat akar terrorizálni.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com