Harmadik éve csökken a holland kikötőkben lefoglalt kábítószer mennyisége

Harmadik egymást követő évben csökkent a holland kikötőkben lefoglalt kábítószer mennyisége, elsősorban a rotterdami nemzetközi kikötőben zajló illegális kábítószer-kereskedelem forgalmának csökkenése miatt - közölte az illetékes ügyészség tájékoztatására hivatkozva a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.A beszámoló szerint 2024-ben a holland vámhatóságok több mint 38 tonna csempészett kábítószert foglaltak le az ország kikötőiben.

Ebből mintegy 26 tonnát a rotterdami kikötőben, ahol 2023-ban a lefoglalt kábítószer mennyisége még meghaladta a 45 tonnát. Ugyanakkor a Vlissingen, Moerdijk és Terneuzen kikötőiben tavaly felfedezett kábítószerek mennyisége 12,6 tonnára nőtt a tavalyelőtti 11,3 tonnához képest - jegyezték meg.

A legnagyobb mennyiségben felfedezett csempészett kábítószer tavaly is a kokain volt, majd a kannabisz, a hasis és a különféle kristályok következtek. A kannabisz nagy része Kanadából érkezett, ahol ennek a termesztése legális - írták.

Az illetékes ügyészség közlése szerint a csempészés legelterjedtebb módja továbbra is az, hogy a kábítószert gyümölcsszállítmányok, különösen banánok közé rejtik, de találtak kábítószert fémhulladék, alkohol és faáru közé rejtve is.

Tavaly egy teleszkópos daru belsejében is próbáltak kokaint becsempészni Hollandiába. A moerdijki kikötő tisztviselői által lefoglalt járműben 3100 kilogramm kábítószert rejtettek el.

Tavaly 83 embert állítottak elő kábítószer-csempészettel kapcsolatos nyomozások részeként, köztük az egyik kikötői társaság három vezetőjét.
Emellett tavaly 266 olyan fiatalt fogtak el, akik kábítószert próbáltak megszerezni a kikötőbe érkezett konténerekből különböző drogbandák utasítására. Ez a szám az előző évben 452 volt - tájékoztatott az illetékes ügyészség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com