Három év börtönt kapott gyereke veszélyeztetéséért egy baranyai anya

Jogerősen három év börtönre ítéltek egy baranyai anyát, élettársa pedig másfél év börtönt kapott gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt - tájékoztatta a Pécsi Ítélőtábla szerdán az MTI-t. Elrendelték a nő ellen korábban kiszabott 6 hónap fogházbüntetés végrehajtását is.Az ítélőtábla ezzel helybenhagyta a Pécsi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A jogerős tényállás szerint a gyermekotthonban felnőtt 24 éves nőnek 2011-ben fia született, aki nevelőszülőkhöz került. Ezután élettársi kapcsolatot létesített a másodrendű vádlottal, és a 2012-ben született újabb gyereket közösen nevelték. 2013 végén elhatározták, hogy magukhoz veszik az első gyermeket, aki 2014 januárjában hozzájuk is került.

    
A még nem szobatiszta kisfiút ezután napokon belül több kisebb sérülés érte, egyszer pedig elesett a zuhanyzóban, beverte a fejét, és közvetett életveszélyes sérülést szenvedett, de a vádlottak nem vitték orvoshoz. Amikor 2014. január 21-én fürdetés közben egyedül maradt a gyerek, 80 fokos vizet engedett magára, égési sérüléseket szenvedett, de ekkor sem vitték orvoshoz. Január 26-ára virradóra pedig a kisfiú több órát töltött egy fűtetlen szobában, emiatt reggelre kihűlt.


A vádlottak délelőtt kihívták a mentőket, akik életveszélyes állapotban vitték kórházba a gyermeket. A bírósági közlemény szerint azt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vádlottak szándékosan bántalmazták volna a kisfiút.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com