Holland rendőrség: kevesebb kannabiszt termesztenek Hollandiában, de nőtt az igény más kábítószerek iránt

Kevesebb kannabiszt termesztenek Hollandiában amióta több ország is engedélyezi a növény termesztését, de nőtt az igény a dizájnerdrogok iránt - derült ki a holland rendőrség által az utóbbi négy év kábítószerfogyasztási szokásait felmérő jelentéséből, amelyet az NlTimes című holland hírportál kedden szemlézett.Bár a jelentés szerint a hatóságok egyre kevesebb kannabiszültetvényt számolnak fel Hollandiában, az ország "még mindig a globális kábítószer-kereskedelem egyik kulcsszereplője, valamint továbbra is az Európába irányuló kokainimport egyik fő célországa".

Kiemelik azt is, hogy országszerte egyre több olyan droglaboratóriumot találnak, ahol egyszerre többféle kábítószert tudnak előállítani. A jelentés összeállítói szerint erre azért van szükségük a bűnszervezeteknek, hogy meg tudjanak felelni az egyre változatosabbá váló igényeknek. Ez figyelhető meg továbbá a terjesztőknél is, akik a hatóságok szerint a kábítószerek mellett egyre gyakrabban kereskednek illegális gyógyszerekkel, cigarettával vagy éppen lőfegyverekkel is.


A jelentésben felhívják a figyelmet az egyre növekvő igényre olyan kábítószerek iránt, mint például a ketamin, a 3-MMC dizájnerdrog és a szintetikus kannabisz, illetve aggodalmukat fejezik ki, amiért a jelek szerint Hollandiában is megjelent a Flakka nevű drog is. A jelentésben felhívják a figyelmet a fájdalomcsillapítókkal történő visszaélésre is, hozzátéve, hogy a rendőrség nemrég először foglalt le nagyobb szállítmányt egy nitazin nevű, Európában nagyon ritkán használt, rendkívül erős fájdalomcsillapítóból.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com