Hollandiában felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek négy dzsihadista nőt

Börtönbüntetéssel sújtott egy rotterdami bíróság csütörtökön négy holland állampolgárságú nőt, aki 2013-ban az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott és terrorcselekmények előkészítésében vett részt Szíriában és Irakban - írta az NlTimes.A holland hírportál szerint a nőkre kiszabott börtönbüntetés két és fél évtől három évig terjed, bár az ítélet végrehajtását 12-15 hónap próbaidőre felfüggesztették. Egy ötödik vádlottat a bíróság felmentett. Hollandia tavaly februárban telepítette haza a nőket és a hozzájuk tartozó 11 gyermeket az észak-szíriai Roj menekülttáborból, abból a célból, hogy törvényszék elé állítsák őket az Iszlám Állammal való kapcsolataik miatt.
    

Az ügyészség négy év szabadságvesztés kiszabását kérte a vádlottakra, de a bírák enyhébb ítélet mellett döntöttek, arra hivatkozva, hogy a nők "már elhatárolódtak az Iszlám Állam ideológiájától". Emellett a nők és gyermekeik a menekülttáborban siralmas körülmények között éltek, amit ugyancsak figyelembe vettek büntetésük kiszabásánál.
    

Az egyik vádlottat a törvényszék nem találta bűnösnek terrorszervezetben való részvételben, ennek ellenére ő is börtönbüntetést kapott, mert tizenéves fiát magával vitte a térségbe, ahol az életét vesztette a harcokban. 2013 óta mintegy 300 holland állampolgár csatlakozott az Iszlám Államhoz, közülük csaknem százan életüket vesztették a harcokban. Körülbelül 90 felnőtt és 80 gyermek tért vissza Hollandiába, a többiek Szíriában maradtak vagy Törökországba vándoroltak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com