Hollandiában felmentették az orvost, aki "halálba segített" egy súlyosan demens beteget

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Felmentette minden vád alól a hágai bíróság szerdán azt a holland orvost, aki "halálba segített" egy súlyosan demens beteget.A törvényszék megállapította, hogy a 74 éves nő még betegségének egy korábbi fázisában kérelmezte az eutanáziát, az orvos pedig körültekintően, a jogszabályoknak és a leadott végakaratnak megfelelően járt el, konzultált több kollégájával és a családtagokkal.

    
Az ügyészség azzal vádolta meg a mára visszavonult orvost, hogy nem járt el kellő gondossággal, s nem tett meg mindent azért, hogy tisztázza, a beteg továbbra is meg akar-e halni. A bíróság szerint azonban a kommunikáció nem is lett volna lehetséges a páciens állapota miatt. Sanne van der Harg, a vádhatóság szóvivője közölte, hogy alaposan tanulmányozni fogják a határozatot, csak utána döntenek az esetleges fellebbezésről.
    

A "halálba segített" nő lánya kijelentette, nincs kétsége afelől, hogy anyja meg akart halni. "Az orvos kiszabadította mentális börtönéből" - fogalmazott. Sajtóhírek szerint az ítélet irányadó lehet a későbbi esetekben, segíthet az eutanáziatörvény értelmezésében. A világon elsőként Hollandiában legalizálták az eutanáziát 2002-ben, végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik ott és a később hasonlóan eljáró Belgiumban is.
    

Az önkéntes halált azoknak engedélyezhetik, akik állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen kérelmezik írásban, ismételten. Az előrehaladott demenciában szenvedők körében rendkívül ritka az eutanázia, 2002 óta kevesebb mint húsz ilyen esetet regisztráltak Hollandiában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com